rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Huszonnégy református elkezdte megépíteni a Magyar Megmaradás Házát Mezőteremen

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Példaértékű összefogás körvonalazódik a Szatmár megyei Mezőteremen, ahol a reformátusok eldöntötték: saját hajlékot építenek az egyházi, kulturális és közösségi igények kielégítésére. Mindössze huszonnégy tagot számlál a közösség, de így is nekikezdtek megépíteni a Mezőteremi Magyar Megmaradás Házát.


A mintegy nyolcszáz éves múltra visszatekintő Mezőterem a történelem viszontagságai közepette számos alkalommal átalakult, lakossága kicserélődött, így történhetett, hogy míg a 18. század első felében egyházas településként tartották számon, saját református lelkésszel, a drasztikus ütemben végbement népességcsere miatt 1777-ben megszűnt létezni a református egyházközség a településen.

Mintegy két évszázadon keresztül nem is éltek reformátusok a Nagykároly közvetlen szomszédságában fekvő településen, ez a kilencvenes évek elején változott, amikor beházasodások révén jelentek meg ismét Mezőteremen.

A maroknyi helyi református magyar gyülekezetté formálása 1996-ban kezdődött és hosszas missziói szolgálat eredményeképpen 2018-ban jött létre hivatalosan az Irinyi, Érdengelegi, Mezőteremi társult református egyházközség közös tiszteletessel, magyarázta a Maszol megkeresésére Dr. Geréb Miklós, a gyülekezetek lelkipásztora.

Ő 2012 óta szolgál Irinyben, közben hirdette az igét Érdengelegen és 2018 óta teljesít lelkészi szolgálatot Mezőteremen is. A tiszteletes elmondta, a településen a huszonnégy lelket számláló egyházközségen kívül is élnek reformátusok, de Nagykároly közelsége miatt ők egyelőre megtartották városi kötődésüket.

„Addig élünk, amíg vannak álmaink, céljaink, tudunk a jövőbe tekinteni” – mondta a tiszteletes, amikor arról kérdeztük, hogyan született meg a Mezőteremi Magyar Megmaradás Házának a gondolata. Jelenleg a református istentiszteleteket a Német Demokrata Fórum (NDF) székházában tartják, az NDF ugyanis rendelkezésükre bocsátotta épületét, hogy ott találkozhassanak. Korábban havonta egy, három éve azonban már kéthetente tartanak itt istentiszteletet.

„Bár a Német Demokrata Fórum nagy szeretettel befogadott bennünket, az igazi mégis az volna, ha lenne egy saját épületünk, ahol az istentiszteleti szolgálat mellett egyéb tevékenységeket is tudnánk folytatni” – magyarázta a lelkész. Hozzátette, a maroknyi református nagyot álmodott, és eldöntötte, hogy vásárol egy telket a településen, ahol saját hozzájárulással és külső segítséggel felépítik a megmaradás házát.

dték, és ebben segítette őket a Nagykárolyi Református Egyházmegye számos gyülekezete is, ahol szintén gyűjtéseket szerveztek a mezőteremiek javára. Ennek az összefogásnak az eredményeképpen tudták 2019 karácsonya előtt megvásárolni a megfelelő telket.

Bár a tavalyi esztendő a koronavírus-járvány miatt másképp alakult, mint szerették volna, de így is sikerült elkészíttetniük a terveket és beindult az engedélyeztetési folyamat is. Az építkezési engedélyt végül idén január közepén kapták meg, így immár a tulajdonképpeni építkezés és a szükséges források felkutatása maradt hátra.

Gréb Miklós lelkipásztortól megtudtuk, a kezdeményezők hozzájárulását kiegészítendő elkezdtek téglajegyeket árulni, így akik támogatnák a mezőteremi közösség kezdeményezését, ezüst, arany és gyémánt fokozatú címleteket vásárolhatnak 50, 250 és 500 lej értékben. A tiszteletes ugyanakkor elmondta, az építkezés költségét még így sem tudják előteremteni, ezért mind a magyar kormányhoz, mind a romániai vallásügyi államtitkársághoz pályázni fognak, emellett pedig számítanak az egyházmegye és az egyházkerület támogatására is.

Téglajegyeket kezdtek árulni az építkezés költségeinek összegyűjtéséreTéglajegyeket kezdtek árulni az építkezés költségeinek összegyűjtésére

A beruházás építkezési engedélyében becsült értéke 124 ezer lej, de a lelkész szerint a végösszeg magasabbra rúg majd. Jelenleg építkezési cégekkel tárgyalnak és várják a hivatalos árajánlatokat, hogy a megfelelő számításokat elvégezhessék. Megtudtuk, idén a pünkösdi időszakban szándékoznak hivatalosan is letenni az épület alapkövét benne egy időkapszulával. Azt, hogy a járványhelyzet miatt ez szűkebb körben vagy nagyobb ünnepség keretében történik meg, idővel elválik.

A kis közösség nagy tervének megvalósításáról a lelkipásztor elmondta, több jó példa is előttük áll, például a Szatmár megyei Erdőd vagy Túrterebes-hegy, vagy akár a Bihar megyei Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet, amelyek szintén kis közösségek, de kitartással és kellő akarattal megvalósíthatták álmaikat.

A mezőteremi gyülekezet is így vágott neki tervei megvalósításának, és ennek fényében „2021 az építkezés éve lesz”, mondta a lelkész. Szükségük van egy szakrális térre, amely ugyanakkor a közösségi és kulturális programoknak is otthont adhat, továbbá terveik szerint a Magyar Megmaradás Házában iskola utáni vagy napközi tevékenységet is terveznek.

Mivel Mezőterem a Mária-út nyomvonalán fekszik, ezért két vendégszobát is kialakítanak, hogy a látogatóknak legyen lehetőségük szállást találni. A megmaradás háza tehát felekezeti hovatartozás nélkül mindenkinek otthona lehet, az a közös nagy cél, hogy töltsék meg élettel, mondta a lelkipásztor.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Dr Daróczi János 2021.02.21 17:23:57
Példaértékű kezdeményezés!


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek