k rmdsz
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kányádi Sándor első köztéri szobrát Nagygalambfalván állíttatták

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Születésének 90., síri nyugalmának első évfordulóján előbb istentiszteleten emlékezett Kányádi Sándor költő szülőfalujának népe, a testvértelepülési küldöttségek és a vendégek, majd a helyi általános iskola udvarán felavatták a község legnevesebb szülöttének első köztéri szobrát.


A 20. század második felének legjelesebb erdélyi lírikusáért, a határtalan magyarság szóvivőjéért szólt Czapp József mikepércsi református lelkész és a gyülekezet imája a református műemléktemplomban. Azért is hálát mondtak, hogy a „véreink közül való”. Nagygalambfalván „tarisznyálták fel becsületből”, és elismertté válhatott Szabófalvától San Franciscóig – hangzott el a Sándor Irén nyugalmazott tanár által fogalmazott méltatásban. Korokon átívelő, maradandó üzenete: az igazmondás erkölcsi kötelesség minden időben. Hatalmas ívű, gazdag életpályája után oda tért vissza, ahonnan indult.

Költészete az egész magyarság öröksége – mondta Bálint Hajnal, a helyi általános iskola igazgatója. Gyerkó Levente galambfalvi polgármester emlékeztetett, amióta a költő végső nyughelyévé vált a családi sírkert, nap mint nap sok tisztelője rója le kegyeletét. A szoboravatás több folyamat kezdetét is jelenti: a napokban elkezdődik az iskolaépület felújítása, aminek végeztével a tanintézet felveszi a költő nevét. Egykori utcája szádán az öreg kutat visszaállítják hajdani formájába, és a bánatos királylány kútjának vizéért sem kell majd messzire menni. A Kányádi-emlékpark és -emlékház kialakításáról is folynak az egyeztetések – adta hírül a polgármester.

Demeter Leventének, Hargita megye megbízott főtanfelügyelőjének mint „tiszteletbeli galambfalvinak” ez volt az első közszereplése. Kiemelte: a diákok szerencsések, hogy tanulmányaik során jelen lehetnek ezen a jelentős eseményen – Kányádi követendő példát állít eléjük. A csomafalvi származású, Budapesten élő Polgár Botond szobrászművész, az alkotás készítője személyesen is ismerte a költőt, mély benyomást tett rá vibráló személyisége, páratlan előadó-képessége – mondta el Bálint Hajnal igazgató. Mint megtudtuk, a művész a megbízást a tavalyi év végén kapta Budavár polgármesterétől.

A szobor a személyes élmények és a Haáz Rezső Múzeumban megrendezett Kányádi emlékkiállításon látott portrék szintéziseként jött létre. A művész, saját bevallása szerint egy kortalan Kányádi portré megalkotására törekedett, létrehozását ajándékként éli meg, A mellszobor bronzból készült, talapzata málnási andezit. Az avatóünnepségen a szobrászművész elszavalta Kányádi Posztumusz című költeményét. A költő húga, Róza néni kérésére Benedekfi Anna nyugalmazott tanító elénekelte egykori kedvenc nótáját, a Mindig közétek vágyódom kezdetűt. A szőlőfalu-ihlette verseit a Nagygalambfalvi Általános Iskola diákjai mondták el. Maradandó élményt nyújtott a nagyszámú megemlékező számára Kányádi Szilárd színművész, a Csíki Játékszín igazgatója a Fekete-piros cím költeménnyel, illetve Vetési Nándor színművész a megzenésített verscsokrával. Az egyházközség dalárdája Máthé Aliz vezényletével kórusművekkel tisztelgett a költő emléke előtt.

A koszorúzás során elsőként Kányádi egykori kedvence virágát, a muskátlikat helyezték el a helybéliek a talapzaton, aztán a testvérgyülekezetek, Mikepércs és Gyöngyöstarján képviselői és közéleti személyiségek rótták le kegyeletüket. Hétfőtől elkezdődik a gyermekek számára Nagyvölgyszádán a 10. bibliai- és sátortábor, amelyet a költő halálának első évfordulója alkalmával idén egy héten át Kányádi-emléktáborként tartanak – tudtuk meg Kányádi György helyi református lelkipásztortól.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek