rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

KÖSZÖNJÜK

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Hogy tehettünk valamit az idén is.


Mifelénk itt szórványban, ahogy a gyermeklétszám csökken, a gondok úgy növekednek.

Egyesületünk azon fáradozik, hogy felgöngyölítse azokat a problémákat, ahol segíteni tudunk.

Van ahol „csak” emberi energiaráfordításra van szükség, és van ahol anyagi források kellenek.

Az idén újra toborozni kellett gyermeket a kis létszámú óvodacsoportokba. Ilyen a 20-as rövid programú csoport. Sokat jártunk, kopogtunk, csengettünk lakásajtókon, kilincseltünk igazgatóknál, tanfelügyelőségen, végül sikerrel jártunk.

Tavasszal-ősszel ösztöndíjjal biztattuk a vidékről ingázó kisiskolásokat, akik az anyanyelven tanulást választották és olyan vidékről utaznak be naponta, ahonnan nincs autóbuszjárat.

Júniusban nagybányai, felsőbányai, szinérváraljai, koltói, szamosardói, berkeszi magyar iskolásoknak tudtunk jutalomkönyveket adni.

Egész évben támogattuk a kiváló tanulók megyei és országos versenyekre való utazási költségeit.

Az új épületbe költöző Németh László Elméleti Líceum leendő konyhájának a felszerelésébe, illetve élelmiszerköltségeibe szintén be tudtunk pótolni.

Szeptemberben a Főtér Fesztiválon saját programunkkal toboroztuk az óvodáskorúakat.

A Nicolae Iorga Általános Iskola délutáni színjátszó és hagyományőrző programjaihoz is hozzájárultunk a jelmez és alapanyagköltségeket tekintve.

Beindítottuk a művészprogramot a 20-as oviban, ahol a kicsik extra tevékenységként zenei és képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt.

A berkeszi magyar iskolának szemléltetőeszközöket vásároltunk.

Immár december van és a hagyományos Kicsik karácsonyát idén is tudjuk anyagilag támogatni, ahol gyerkőcök, óvónénik és szülők egyaránt jól érzik magukat.

Köszönjük mindezt önkéntes tagjainknak és támogatóinknak akiknek anyagi segítsége nélkül ezekből alig valami valósult volna meg.

Idei TÁMOGATÓINK

Bethlen Gabor Alap

Communitas Alapítvány

Maravet Kft

Fittonia Kft

Esbal Kft

Yella Kft

és magánszemélyek, akik adójuk 2%-kát vagy készpénzadományaikat eljuttatták nekünk.

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek