A művészetnek és az ifjúságnak volt szentelve a Főtér Fesztivál negyedik napja

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az Ifjúsági Főváros címet viselő város magyar diákságának az FF Diáknapok nyújtotta azt a lehetőséget, hogy megmutassák tehetségüket és kreativitásukat, ezen kívül összesen négy kiállítás nyílt meg a Nagybányai Magyar Napok csütörtöki napján.


A diáknapozók első körben buborékokkal árasztották el a főteret, majd ezután következett a csapatok bemutatkozója. A PicigojKlán, a Bumm, a BányÁszok, a Vájb és bOJTárok csapat mind érdekes és leleményes előadással készültek. A következőkben a diáknapozók megmozgatták magukat a staféta alatt, majd egész Nagybánya területén fotómaratonon örökítették meg a várost, ugyanakkor közben kosárlabdáztak is és utolsó versenypontnál – a juice pong-on – derült ki, hogy ki céloz a legjobban.

Az első kiállítás megnyitó fél ötkor, ahol Tőrös Gábor nagybányai szobrászművész és a Magyar Arany Érdemkeresztjében részesült alkotó grafikáit lehetett megtekinteni. A kiállítás megnyitóján Barabás János első beosztott konzul biztosította a jelenlévőket arról, hogy a magyar állam támogatja az ehhez hasonló kulturális eseményeket, és Véső Ágoston méltatatta a jelenlévő művészt, akinek egész Erdélyben és külföldön ki vannak állítva munkái. Az Új Bergeráj cukrászdában és a Szent István szálló termében is egy-egy kiállítás nyílt. A volt cukrászdában Hollósy Simon a nagybányai Művésztelep alkotójának és festőművész halálának 100. évforduló emlékéből készített Pintér Zsolt egy installációt Hollósy néhány festményéből (3D-s művészeti bemutatkozási forma, vászon-anyagból), míg a másik kiállítás a volt moziban Székely Szilárd sötét és egyben élénk színekből álló kiállítását mutatták be, amely nem csak felszínes képekből állt, hanem sokkal mélyebb tartalommal rendelkeztek a festmények és néhány szimbólum is helyt kapott. Szót kapott Kovács Bertalan nagybányai festőművész, ahol kiemelte az alkotó tehetségét.

A Balla József emlékkiállításon a Fesztivál szervezője, Pintér Zsolt köszöntötte a jelenlévőket. Pintér az év művészeti eseményének nevezte a kiállítás megnyitását. Majd Laura Ghinea, a Nagybányai Művészegyesület elnöke beszédében elmondta, hogy nagy öröm számára az, hogy „visszatérnek” azok a művészek, akik egykoron a Művésztelepen alkottak. Vida Noémi alpolgármester is szót kapott, aki rövid beszédében elmondta, hogy teljes szívvel állt a kiállítás mellé, és mindazoknak gratulál, akik kezdeményezőjük és létrehozójuk is volt ennek a tárlatnak. Barabás János, első beosztott konzul megtisztelte a jelenlétével az egybegyűlteket, és köszöntötte és elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehet, és arról biztosította a hallgatókat, hogy a magyar állam odafigyel a határon túli magyarokra és az Erdélyi művészetre is. A következőkben pedig Muhi Sándor művészettörténész, Balla József monográfiájának írója tartott egy kis történelmi ismertetőt Balla életéről. Utolsóként Alexa Tiberiu, a Máramaros Megyei Művészeti Múzeum igazgatója méltatta beszédében a festőművészt, akiről elmondta, hogy művészete frissességet és életteljes érzést sugall, és neki is nagy megtiszteltetés volt jelen lenni ezen a megnyitón.

Közben este 7 órától a főtéren, a Metalon együttes melegítette fel a hangulatot, majd őket követte a gyergyói Bagossy Brothers Company, akik ismét felpezsdítették a hangulatot úgy, mint két évvel ezelőtt.

A csütörtöki napot Moldován Blanka színésznő selymes s búgó hangja zárta az estét, és néhány pohár bor vagy sör, amely még kellemessé tette az est hangulatát, emellett Abasc folytatta tovább a jó hangulatot a keverő pult mögül a Log Out szórakozóhelyen.

Mihály Kriszta (nagybánya.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7619 RON
1 dollár = 4.1988 RON
100 forint = 149.83 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Dadát keresek Dadát keresek két gyerek mellé, Felsőbányán, 8 és 4 éves. Tel.:0742-388050.

Régi Nagybányai festményeket vásárolok! Régi Nagybányai festményeket vásárolok, készpénzbe fizetek! Info : 0744430599 , wathupp on (...)

Régi Nagybányai festményeket vásárolok! Régi Nagybányai festményeket vásárolok! Kp fizetek! Info : 0744430599.

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie