rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Arany János daloskönyve Nagybányán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Ki ne ismerné Arany János nevét? Olvastuk a Toldit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született s hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt. Mégis tartogat meglepetést életrajza.


Nehezen képzelnénk róla, hogy néha gitárral kezében múlatta az időt, s arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete során megragadtak emlékezetében, még az irodalom és énekzene tanárok közül is csak kevesen tudnak. Lehet, hogy népzenével foglalkozó barátja, Bartalus István hatására fogott dalos emlékei lejegyzéséhez, de a magyar népdalról leírt gondolatai több helyen is jelzik, hogy ez a műfaj sohasem volt közömbös számára.

Az 1952-ben Kodály Zoltán és Gyulai Ágost által közzétett Arany János népdalgyűjteménye c. könyv és az abban megjelent Arany-kézirat nyomán készített CD-n valamint előadáson népdalok, valamint Arany korának népies műdalai és folklorizálódott versek hangzanak el, kiegészítve néhány idevágó dallal Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtéséből. Mindez az Arany János által is használt gitár, valamint fuvol, tekerőlant, tárogató, duda, citera és népi fuvola kísérettel.

A műsorban közreműködik: Dsupin Pál (fuvola, népi fuvola, duda, tárogató, citera, ének), Csergő-Herczeg László (gitár, tekerő, ének). A koncert keretében elhangzó dalok:

1. Nem úgy van már, mint volt régen – tekerő, tárogató, ének
2. Kiskertemben sétálok – gitár, fuvola, ének
3. Le az utcán le, le, le ­- gitár, ének
4. „Duda-nóta” – duda
5. Ángyom, ángyom – gitár, tárogató, ének
6. Vígan élem világom – gitár, fuvola, ének
7. Mikor én még kicsi voltam – citera, ének
8. Jó ló volt a fakó – tekerő, népi fuvola, ének
9. „Népdalok és rokon” – tekerő, tárogató, ének
10. Rákóczi – tekerő, tárogató, ének
11. Én, kismadár létemre – gitár, ének
12. Európa – gitár, ének
13. Igyunk biz azt – gitár, fuvola, ének

Kodály Zoltán szerint „.. nemcsak Aranyt, a kort sem érthetjük meg e dalok ismerete nélkül…” és „Nem ismeri teljesen Aranyt, aki e gyűjteményt nem ismeri”. A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott erdélyi körútra ésnagybányai elõadásra november 11-én, kedden 18.00 órai kezdettel kerül sor a Teleki Magyar Házban. Műsoridő kb. 60-70 perc. Az előadás után az Arany János daloskönyve c. CD-t meg is lehet vásárolni!

Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az ihlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt….

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel; –
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

Teleki Magyar Ház

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek