rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Az egyik legsikeresebb romániai rádióamatőr

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy felsőbányai, Zazar-parti emeletes ház tetején speciális antennák csillognak. Tulajdonosuk Vágó László eredményes rádióamatőr.


Vágó László így idézi fel nekem életre szóló kedvtelésének a kezdeteit:
- Az amatőr rádiózás azért érdekelt már gyermekkoromban, mert távoli települések, országok embereivel akartam kommunikálni elektromágneses hullámokkal. Első mestereim, Kormos Sándor és Illés Sándor irányításával készítettem és állítottam be első rövidhullámú adó-vevő készülékem. Még most is emlékszem arra, hogy az első napon egy bákói rádióamatőrrel beszélgettem a 80 méteres rövidhullámon.
Eddig körülbelül 200 ország rádióamatőreivel létesített rövidhullámú rádióösszeköttetést. Kincsként őrzi a nagyon sok, a kapcsolat felvételét igazoló QSL-lapokat.
A kilencvenes évek elejétől rendszeresen részt vesz az URH-sávban lebonyolított versenyeken. Már első versenyén, 1993-ban a máramarosi rádióamatőr klub által szervezett Bányavirág versenyen sikeresen szerepelt. Azon a versenyen a Rozsályon állította fel antennáját.
Az ultrarövidhullámok a fényhez hasonlóan egyenes vonalban terjednek, ezért az antennákat ház-, domb- és hegytetőkre szerelik fel. Máramarosi rádióamatőrök Haragoson, 892 méter magasságban állítottak fel URH-antennát, URH átjátszó állomást, és internet összeköttetést is létesítettek.
Vágó László megnyert több rókavadász versenyt. A rókavadászatban meghatározott terepen kisméretű rádiós jeladókat helyeznek el, amelyeket  a versenyzőnek egy hasonlóan kicsi hordozható vevőkészülékkel és egy irányított antennával adott idő alatt meg kell találnia. A siker egyik feltétele a megfelelő erőnléti állapot.
A felsőbányai rádióamatőr 2003-ban és 2004-ben magyarországi nemzetközi URH-versenyt is megnyert.
2010-ben rendkívüli teljesítményeiért megkapta a Sport Mestere címet. A rókavadászat sportteljesítménynek számít.
2011-ben a romániai rádióamatőrök nemzeti bajnokságán az első helyet szerezte meg a 144 megahertzes sávban. Ugyanabban az évben augusztus 12-14. között a Felsőbánya melletti ªuior Turistaközpontban a Felsőbányai Észak-nyugati Rádióamatőr Sportegyesület tagjai a Zilahi Városi Sportegyesület segítségével rendezték meg a 32. Román Rádióamatőr Találkozót, amelynek főrendezője Vágó László volt, Anna, a felesége pedig az elszállásolásról gondoskodott és a kirándulásokat szervezte.
A találkozón 14 magyarországi, egy német és egy szlovák rádióamatőr is részt vett. Hadnagy László, az egyik magyarországi résztvevő beszámolója a mrasz.hu weboldalon olvasható el.
Vasile Ciobăniţa, a Román Rádióamatőr Szövetség főtitkára Vágó Lászlót és feleségét díjban részesítette a kifogástalan szervezésért.
Vágó László 2013-ban a legmagasabb frekvenciába, első helyen, ebben az évben pedig a HQ állomások versenyén harmadik helyen végzett.
A sikeres rádióamatõr nem pihen a babérokon. Felfogott a Holdról és a meteorrajokról visszaverődött jeleket. Az ilyen összeköttetéskor a megfelelő szögbe való beállítás gyorsaságot és nagy pontosságot igényel. A rádióamatőr türelmetlenül várja augusztust, mert akkor a Perszeusz meteorrajról visszaverődött jeleket foghat fel.
A kísérletező kedvû Vágó László sok időt, energiát áldoz hobbija kielégítésére, szakismeretei bővítésére. Sikereit kitartásának, figyelemösszpontosítási képességének és gyors helyzetfelismerésének is tulajdonítja.
Ifjúkorom egyik felejthetetlen filmje az 1956-ban bemutatott Ha mindenki ilyen volna című francia film. Egy norvég halászhajó legénysége súlyos ételmérgezésben szenved. A hajó kapitánya rövidhullámon kér segítséget. A vészjelet először egy afrikai francia kolónia rádióamatőre fogja fel. Francia, német rádióamatőrök, amerikai, szovjet katonák, pilóták és orvosok önzetlen segítségével az életmentő gyógyszer a párizsi Pasteur Intézetből sok viszontagság után idejében eljut a hajóra.
A rádióamatőrök egyik pozitív tulajdonsága az összetartás. Vágó László századunk első évtizedében három hétig gyakran teremtett kapcsolatot a katasztrófasújtotta Thaiföld rádióamatőreivel.
A szolidaritás szelétől fűtött máramarosi rádióamatőrök örömmel írtak alá egy hivatalos okmányt az ISU-val, megyénk Sürgősségi Esetek Felügyelőségével. Az okmány szerint a felügyelőség igényli és figyelembe veszi a rádióamatőröktől kapott információkat. (Boczor József)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek