rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kása Dávid kiállítása után, már szerdától kezdve koncerteken is részt lehetett venni a 16. Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napokon

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szerdán a Teleki Magyar Házban megnyílt Kása Dávid szobrászművész kiállítása, és folytatódtak a FF Diáknapok. Szerdán lépett fel a Legbelsőkör és a Haraszti Ádám Projekt, csütörtökön pedig a Szentháromság-templomban Dragoș Teodóra és Mészáros Gergely, a nagyszínpadon az Adamantium és a Bagossy Brothers Company koncertezett.


Szerdán, este 6 órától Kása Dávid szobrászművész 70. születésnapja alkalmából szervezett kiállításán, miután fellépett a Németh László Elméleti Líceum kórusa, Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője köszöntötte a közönséget, majd elmondta, hogy a művésztelepi festőművészet mellett, a szobrászművészetnek is kiemelkedő szerepe volt. Ezután Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke mesélt a három évvel ezelőtti sárospataki Kása kiállításról, a Kása és közte létrejött barátságról, a művészet befogadásáról és a kiállítás gyönyörű elvonatkoztatásairól.

Ezek után, Feledy Balázs művészettörténész szolgált kielégítő ismertetővel. Elsősorban hangsúlyozta, hogy fájdalmas volt az elmúlt másfél év a képzőművészeti ágazatoknak, viszont örülni kell, hogy a művészet ereje össze tud kötni mindenkit, és szerinte ez a kiállítás volt a legfontosabb az összes közül a fesztiválon. Majd ezután ismertetett néhány életrajzi adatot Kása Dávidról. A Művésztelepért jött Nagybányára 1968-ban, 17 éves korában, először festeni. Később Kondrák Károly szobrászművész tanítványa lett, és 20 évig együtt dolgoztak. Kása organikus szobrász, munkásságában jelen van a forma, a tér és az anyag szeretete, de emellett a szimbólumszerűség is, ami könnyen értelmezhető és élvezhető a beleérzés által. A márvány, mint ősi és komplex anyag használata az egyszerűséget jelképezi, a márvány továbbá a tiszta eszmények hordozója is lehet, jól megmunkálható, fényezhető. Ez a fajta kőzet könnyebben elérhető itt a környéken és Erdélyben. Kása a pozitív értékek szobrásza, még ha néhol megjelenik a dráma is, a gondolkodó szobrász és az anyag különleges találkozása jön létre. Elmondta, hogy Kása művészeteszménye szerint csak az lehet magas rendű művészet, ahol sok munka volt befektetve. A művészettörténész még kiemelte, hogy Kása szobrászatában a tisztaság és keménység, illetve az izgalmas felületek jelennek meg. A fizikum nagyon fontos, de inkább a lágy formák művészete van jelen, mivel Kása annak ellenére, hogy nézeteiben nagyon kemény, a szobrászati formáiban nagyon is lágy tud lenni. Továbbá, szobrászatára jellemző az egyenletes magas minőség, a régi és új szobrok szellemi íve pedig nagyon jól összetalálkozik. Fontosak a szobrok címei is, és egyúttal a szobrok magyar, nemzeti és internacionális nyelvezettel üzen mindenkinek. Kása az elmúlt 50 év rendkívüli értéket termelt, ami a miénk, de mindenkié is, és nagyon erős jelet hagyott munkásságával maga után. Feledy kiemelte, hogy a Kása folyamatosan publikált esszéket, könyveket, cikkeket és kritikákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy élénk legyen a művészet. Kása is hosszasan megköszönte a közönség és a meghívottak jelenlétét, és hangsúlyozta, hogy ideje volna a nagybányai művészetnek egy másik irányba gondolkodnia. Balog Brigitta, a Németh László Elméleti Líceum kórusának tagja is fellépett néhány népdallal.

Szerdán a diáknapozók süteményt kellett sütniük megadott alapanyagokból, csütörtökön pedig a City Tour keretében képeket kellett készíteniük a város különböző pontjain. Ugyancsak csütörtökön a Máramaros Megyei Magyar Vállalkozók Egyesületének elnöke, Fodor Melinda átadta Pintér Emesének és Vincze Dávidnak, a két legügyesebb IX. diáknak az ösztöndíjakat.

A Legbelsőkör saját és más együttesek feldolgozásait adták elő szerdán, míg a Haraszti Ádám Projekt koncertje elvitt a vokál nélküli zene világába. Csütörtökön Dragoș Teodóra és Mészáros Gergely a Szentháromság-templomban különböző klasszikus, illetve vallásos zenét adtak elő. Az Adamantium nagybányai együttes koncertje kedvezett az igazi rockereknek, a Bagossy Brothers Company pedig hatalmas bulit csapott a már instabil idő ellenére is. DJ Loady szabadtéri bulijának még a zúgó eső sem vethetett véget.

A pénteki nap folyamán folytatódnak a Diáknapok, beszélgetések lesznek, Kiss Adél kiállítás, a Szatmárnémeti Filharmónia koncert, Experijam és Aurevoir koncert is lesz.

 

 

Mihály Kriszta – Nagybánya.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek