rmdsz 1
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Máramarosszigeten vendégszerepel a Dűvő zenekar

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Máramarosszigeten először vendégszerepel a több évtizedes múltra visszatekintő Dűvő Zenekar. A népzene és néptánc rajongók ne hagyják ki!


A Dűvő zenekar magyar népzenét játszik, elsősorban hagyományokat őrző stílusban. A zenekar 1979-ben alakult, 1981 óta koncerteznek önálló együttesként. Repertoárjukban a Kárpát-medence minden etnikumának a zenéje megtalálható. Az együtt muzsikálás mellett népzene gyűjtéssel és tanítással is foglalkoznak. Az együttes több átalakuláson ment keresztül, jelenlegi felállásban 2008 óta tevékenykednek.

Az örök Hrúz testvérek mellé csatlakozott a Méta zenekarból kivált Mohácsy Albert és Nagy Zsolt, valamint a fiatal tehetséges salgótarjáni énekes, Kubinyi Júlia, aki a „Fölszállott a páva” verseny egyik győztese lett.


A zenekar 1983-ban nyerte el az egyik legrangosabb magyar díjat, a „Népművészet Ifjú Mestere” címet és kétszer kapta meg a „Kiváló Együttes” kitüntetést. A zenekar sikeres pályafutását egy kislemez, egy nagylemez, két kazetta és tizenhárom CD lemez megjelenése bizonyítja.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek