no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Nagybánya egyik történelmi pillanatát élhettük át: magyar iskolát avattak!

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

A 2017-es Főtér Fesztivál Nagybányai Magyar Napok első programja fontos momentuma volt a nagybányai magyar oktatásnak, mivel a nem rég felújított Híd utcai iskolát megnyitották a tanulók számára. A díszes eseményt Dr. Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke tisztelte meg jelenlétével.


A két jeles vendégen kívül sokan mások is részt vettek Nagybányáról és környékéről, valamint Magyarországról, akik valamilyen formában tettek azért, hogy az iskola megnyisson vagy csak egyszerűen hálát adtak és köszönetet mondtak. Bak László, az óvárosi református templom lelkipásztor szolgált olyan tényekkel beszédében, amely mindenki számára megjegyzendő lehet. Több millió forint (a magyar állam támogatásával) és több ezer lej (többek között a nagybányai közösség, az óvárosi református egyházközség s presbitériuma) gyűlt össze, amiből 2010 óta épül az iskola, s amiben egykor a fűtésrendszer miatt szűnt meg az oktatás. A lelkipásztor úr emellett majdnem mindenkinek, egyesével hálásan megköszönte azt, hogy létrejöhetett ez a rég dédelgetett álom, amit persze még csiszolni kell, mivel a tetőszerkezetet is ki kell cserélni jövőre. Dr. Váradi Izabella, a Németh László Elméleti Líceum igazgatónő története Kőműves Kelemenről a hallgatók figyelmét felkeltette, majd ezután leleplezték az iskola belső udvarénak névtábláját. Csűry János a királyhágómelléki református egyházkerület püspöke áldását adta a jelenlévőkre és az iskola létrejöttére. Kovács Irén Erzsébet, az Oktatási Minisztérium államtitkára a romániai magyar oktatás jövőjét hangsúlyozta, amely egyebek mellett szilárd erkölcsi alapokból kell állnia. Vida Noémi, Nagybánya alpolgármestere és a nagybányai RMDSZ elnöke köszönete mellett kihangsúlyozta, hogy az iskola az összefogás eredménye, amely nem maradhat észrevétlenül, ugyanakkor Ciprian Cucuiat, tanfelügyelő is lekötelezettségét fejezte ki szónoklatában. Kelemen Hunor háláját fejezte ki és egy kis történelmi betekintéssel kezdte beszédét, majd beszélt az erdélyi magyar oktatás helyzetéről (a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megszűnése) és nyomatékosította, hogy ilyen esetekben Románia tehetetlen. Kövér László a jövőért mondott köszönetet a támogatóknak, majd kiemelt néhány dátumot az iskola történetből, amelyek meghatározóak voltak.

A megnyitón két szimbolikus esemény is történt: bejelentették azt, hogy elhelyezésre kerül majd egy időkapszula az iskola udvarán, ami tartalmazza a segítők és támogatók névsorát, illetve az iskola újításának történetét és Bak László lelkipásztor átadta Váradi Izabella igazgatónőnek az iskola kulcsát.

Meglepetés előadásként a Híd utcai iskola tanulói az épület ablakából énekeltek, verseket és nyelvtörőket adtak elő, s akármennyire is kifogott a technika rajtuk, a közönség egyöntetűen nagy tapssal fogadta őket.

A mai nap a nagybányai közösséggel volt tele az iskola udvara. A tanítás elindulásával most már hangos gyermekkacajokkal, labdapattogtatással és énekhanggal lesz színültig tele.      

2016. decemberében és 2017-ben a magyar kormány összesen 95 millió forinttal, azaz mintegy másfélmillió lejjel támogatta a nagybányai Óvárosi Református Egyházközséget, hozzájárulva az iskolafelújítási munkálatok befejezéséhez. 

Mihály Kriszta – nagybánya.ro                                                                       

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kulcs 2017.09.12 20:56:48
Csodálatos dolog ez. Vigyázzunk rá....vigyázzatok rá ! Az első kulccsért is sokan küzdöttek, de azt úgy tűnik...igencsak eljátszották. Kaptatok még egy lehetőséget. Becsüjlétek meg !


Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek