k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Nehéz helyzetben a Bányavidéki Új Szó

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

(Duna TV Kárpát Expressz műsorából) Súlyos anyagi gondokkal küzd a romániai Máramaros megye egyetlen magyar hetilapja, a Bányavidéki Új Szó. Ezért a négy társtulajdonos úgy döntött, áruba bocsátják az újságot teljes szerkesztőséggel és nyomdai felszereléssel együtt.


A tulajdonosok egyházaknak, vállalkozóknak, alapítványoknak vagy politikai pártoknak egyaránt eladnák, egyetlen kitételük van, hogy az új  vezető tovább jelentesse meg a magyar újságot, és ne csináljon belőle bulvárlapot. Az Új Szó iránt már érdeklődtek, ám komoly befektetési szándék még sehonnan sem érkezett. Máramarosban alig hét százalékban élnek magyarok.

Egy 43 éves csehszlovák gépen nyomtatják minden héten a Bányavidéki Új Szót. Kérdéses azonban, hogy meddig. Az újság 1958-ban napilapként indult Bányavidéki Fáklya címmel. A lap virágkorában elérte a 30 ezres példányszámot.

Simori Sándor - társtulajdonos

„1968-tól hetilappá minősítették vissza, 1989 végéig, tehát a fordulatkor újra beindultunk, tehát a Bányavidéki Új szó néven, és megpróbálkoztunk heti kétszer, két alkalommal kiadni a magyar lapot.”

A rendszerváltás után magánkézbe került a lap. Az új tulajdonosok saját nyomdagépeket vásároltak. Ezt a fél évszázados, még ma is precíz vágógépet is a 90-es években szerezték be Németországból. A gépsor már elavult, színes nyomtatásra nincs lehetőség, a lapokat pedig még mindig kézzel rakják össze. Az internet előretörésével a példányszámok folyamatosan csökkentek, mára háromezerre esett vissza. Az újság előállítási költségeit a nyomdai munkákból próbálták fedezni, ám a válsággal a nagyobb megrendelések is megszűntek, így a lap már évek óta nem nyereséges. Az újság havonta mintegy 1300 euró veszteséget termel.

Deák László - társtulajdonos

„Egy nagyon kevés reklámból, pályázatok által próbáljuk, de hát pályázatok által is mondjuk azt az 52 lapszámból, mivel hetilap vagyunk, hát kb. a pályzatok egy 4-5 lapszámot fedeznek, tehát ez nagyon kevés arra, hogy továbbra is éljünk. A húszon valahány évig próbáltuk tartani a lapot és kínlódva, saját pénzből fenntartottuk, de nem ez a megoldás.”

A tulajdonosok több megyei magyar vállalkozót szólítottak meg, ugyanakkor külföldről is próbáltak támogatást szerezni. Eddig nagyrészt sikertelenül. Szerintük komoly összefogással meg lehetne menteni a lapot.

Deák László - társtulajdonos

„Többen meg kellene értsék, tehát úgy üzletemberek, mint politikusok, hogy azért tekintsenek a szórvány fele is, és ha egyszer itt megszűnik valami, nemcsak itt Máramarosban, hanem más szórványvidékeken is, bizony egyre siralmasabb lesz a magyarság helyzete, tehát itt azt mondanám, hogy nemcsak egy újságról van szó, hanem a magyarságról.”

Az újságnál hatan dolgoznak, ebből hárman már nyugdíjasok. Ők nem kapnak fizetést a munkájukért. Tamási Attila 12 éve szerkeszti a lapot, neki is csak mintegy száz eurónak megfelelő bére van, azt is gyakran késve kapja meg. Bevalotta, ha csak az anyagiak számítanának, már régen nem lenne itt.

Tamási Attila -szerkesztő

„Gyakran úgy indul a hét, hogy hétfőn még halvány fogalmam sincs, hogy mi lesz a lapban, mivel töltjük ki az oldalait, aztán van úgy, hogy már szerdára annyira sok az anyag, hogy válogatni kell, melyiket közöljük, mindez annak köszönhető, persze nem mi írunk annyit, hanem sok bedolgozónk van, elsősorban nyugdíjasok, akik szeretnek írni.”

Az újságban helyi és országos hírek, helytörténeti írások jelennek meg. Nagyon sokan a műsorért veszik a lapot, többen születésnapi köszöntőket és elhalálozásokat hirdetnek. Ez az idős néni egy megemlékezést adott fel.

Hermann Zsuzsánna -Koltó

„Hiányozna, románul egyáltalán nem is, van aki még a román újságot is jártatja, de hiába olvasom, mert még annyit ki tudnék olvasni, de nem értem meg, hogy mit olvasok.”

A Nagybánya melletti Koltón 60 százalékos arányban élnek magyarok, innen több mint kétszázan fizetnek elő az újságra.

Sebők Katalin - Koltó

„Várjuk. Már készítjük ki a pénzt reggeltől, hogy mikor jön a postásnő hozza, várjuk, igen.”

Bálint Erika - Koltó

„Vannak érdekes cikkek az ilyen tevékenységekkel kapcsolatos, iskolai programok, gyerekeknek felhívások a különböző tevékenységekre, a Teleki Házi programok.”

Akik nem fizetnek elő, azok péntekenként az újságárusoknál juthatnak hozzá az Új Szóhoz. Ez az árus elmondta, többnyire az idősek veszik az újságot. Tapasztalata szerint azokat a folyóiratokat keresik leginkább, amelyekhez kisebb ajándékokat is adnak.

Várdai Mária - újságárus, Nagybánya

„A helybeli rendesen fogy, mert ottan keresik az adásvételeket, keresik a munkahelyeket, és az jobban megy. A centralé újság, ami bukaresti újság, az kevesebbet megy, de ha például az újság jön könyvvel, és érdekes könyvek van, és érdekes regények vannak, akkor az emberek és a fiatalság is jobban megvenné, mint csak az újságot.”

A Bányavidéki Új Szó két lejbe kerül. Az újság terjesztésében gondot jelent az is, hogy nemrég becsődőlt a legnagyobb nagybányai lapterjesztő, így nagyon sok, forgalmas helyen lévő trafik bezárt.

(Készítették: Zahoránszki Brigitta, Kirsch Norbert)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bodor Tünde 2014.06.11 11:49:39
A megszólalók szavainak tolmácsolása nagyon zavaros, s erre nem mentség az élőbeszédben valóban tapasztalható lazább szerkesztés...merthogy ez írás.
Szurkolok neked, Bányavidéki Új Szó!


Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek