rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Németh László Diáknapok 2014

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Németh László Napok egy háromnapos rendezvény, amelynek keretén belül megünnepeljük iskolánk névadójának születésnapját.


A Németh László Napok egy háromnapos rendezvény, amelynek keretén belül megünnepeljük iskolánk névadójának születésnapját.

Ez egy olyan program, mely a diákjaink napjait színesebbé teszi, feldobja a szürke hétköznapokat. Fő célunk a diákok kikapcsolódása, gondolkodás serkentése, s a kreatívitás növelése.

Legfőbb programjaink a Sulitúra, ahol bárki részt vehet, hiszen ez az iskola ismeretéről szól, több megpróbáltatást kell sikeresen végrehajtani a csapatoknak. Az NL flashmob nem más mint egy diákokból kirakott monogram, pontosabban Németh László nevének kezdőbetűi. Utolsó napunkon pedig egy közös éneklést tartunk iskolánk tornatermében.

Az említetteken kivűl pedig diákjaink délután sakkversenyen vehetnek részt,1 perc és nyersz vetélkedőn és különböző társasjátékokat is játszodhatnak egy családias hangulat keretén belül.

Mindez nem valósulhatott volna meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül.

(NLDT)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek