k rmdsz
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (14.)

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az elmúlt héten, szeptember 30-án, tartották a nagybányai helyi tanács soron következő ülését. Az 51+5 napirendi pontból, a következő határozatokat említenénk meg, melyek közösségünk számára is fontosak:


1. Elfogadtuk a módosítását annak a korábbi határozatnak, mely szerint a közbiztonság növelése érdekében videókamerákat helyezünk el közterületeken. Ennek értelmében 3.130.000 lejre változtattuk a megvalósításra szánt összeget.

2. Elfogadtuk a javaslatot, mely szerint megvalósíthatósági tanulmány készül a Dr. Nicolae Rusdea Tüdõkórház járóbeteg-ellátójának kibõvítésére és felszerelésére.

3. Elfogadtuk a V. Alecsandri Gimnázium és az óvoda felújításához szükséges mûszaki és gazdasági tervdokumentációt.

4. Megszavaztuk a Pășunii, Brazilor, Luminișului és Horea utcák meghosszabításáról szóló, megvalósíthatósági fázisban levő, tervdokumentációt és ennek értelmében az esetleges telek kisajátítási akciók megkezdését.

5. Jóváhagytuk a Fejlesztési Minisztérium beruházását a következő nagybányai helyszíneken: Sport Líceum, 18. számú Gimnázium, a Dr. Victor Babes Gimnázium és I. L. Caragiale Gimnázium. Ezeknek az iskoláknak a területén új sportterem építésére van lehetõség.

6. Jóváhagytuk a 13 konténerplatformhoz kapcsolódó földterületek azonosítását Nagybánya területén, melyre a földalatti szelektív hulladékgyûjtõ konténerek lesznek majd elhelyezve.

7. Jóváhagytuk a „Nagybánya municípium-finanszírozási részvétel” projekt elindítását 2022-ben. Ennek a finanszírozási kérelmeket és projeteket elbíráló bizottságnak a tagja Pintér Zsolt, RMDSZ-es önkormányzati képviselő.

8. Jóváhagytuk az együttműködési megállapodás aláírását a Szociális Igazgatóság és a Roma Ifjúsági Egyesület „Young Roma Maramures” között, egy közös projekt végrehajtására, melynek célja a Craica-, Cuprom-, Pirita-, Fernezely- és Állomás-környéki roma gyerekek tanulási lehetőségeinek javítása. 

9. Elfogadtuk a Lakásügy Bizottság ajánlását a szociális lakáskiutalásokra vonatkozóan.

Pap Zsolt István, alpolgármester

Pintér Zsolt, önkormányzati képviselő

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek