no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (18.)

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Február 17-én tartották a nagybányai helyi tanács soron következő ülését. A 31+1 napirendi pontból a következő határozatokat említenénk meg, mint városunk és közösségünk számára fontosak:


1. Elfogadtuk a Nagybányai Művésztelep intézményesülését, amely megteremti annak a lehetőségét, hogy a nagy múltú Festőtelepen ismét a nagybányai művészek alkothassanak. Ezzel megteremtettük a törvényes keretet arra, hogy a Művésztelep ismét megteljen élettel, betöltse feladatát.

Ugyanakkor, az RMDSZ önkormányzati képviselői nem szavazták meg azt a módosítási javaslatot, amely azt írta volna elő, hogy a politikum is beleszóljon a műtermek szétosztásának folyamatába. A létrehozott új intézmény neve Kortárs Művészeti Központ és a Nagybányai Művésztelepen kap majd helyet, a Walter Frigyes grafikusművészről elnevezett műteremben.

2. Határozat született a város általános és helyi költségvetéséről, valamint az egyes önnállósággal bíró intézmények saját költségvetéséről is.

2022-ben a város összköltségvetése 842,990,000 lej. Ebből az önálló közigazgatási egységek a következő leosztás szerint gazdálkodhatnak: a Szociális Segélyszolgálat 72,417,000 lej, a Városi Közterületet Fenntartó Vállalat 22,568,000 lej, a Városi Színház 6,330,000 lej, Festőtelep Kortárs Művészeti Központ 750,000 lej, N. Rusdea Tüdőkórház 75,034,000 lej.

3. Határozat született annak érdekében, hogy hatékonysági tanulmány készüljön a Központi Piac (Piata Agroalimentara Izvoare) területének felhasználási lehetőségeiről. 

4. Költségkiegészítést fogadtunk el néhány iskola felújítási munkálataival kapcsolatba (Dimitire Cantemir Gimnázium, Alexandru Ivasiuc Gimnázium, Victor Babes Gimnázium).

5. Hosszú idő óta példátlan esetként tüntethető fel, hogy a kiegészítő napirendi pont az RMDSZ képviselők kezdeményezésére jött létre. 

Az elfogadott szabályzat bizonyos minimumkövetelmények teljesítéséhez köti az új építkezési engedélyek kibocsátását és a parkolóhelyek/garázsok létesítését.

A kis társasházak lakásainak számát annak a területnek a nagysága szerint szabályozzák, amelyre az építési engedélyt kérik. Vagyis az új tömbházak építésére a minimális területi követelmény: 

I. 700-1000 m2 - 2 lakosztály kialakítására 

II. >1000 m2 - 4 lakosztály kialakítására

III. az engedélyt igénylő a terület legalább 15%-án zöldterületet/játszóteret kell biztosítson.

A szabályzat második része kimondja, hogy az új parkolók létesítése esetén minden harmadik kialakított helyhez szükséges egy zöld övezet, fásított övezet kialakítása is. Igyekszünk, hogy mindenki számára élhetőbb, zöldebb várost biztosítsunk!

Pap Zsolt István – alpolgármester

Pintér Zsolt – önkormányzati képviselő

 

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek