no
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Téglajegy a Házért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kedves mindannyian, támogatóink, barátaink!


Az elmúlt esztendõ végével a Teleki Magyar Ház felújítása és az azt segítõ téglajegy-kezdeményezés II. SZAKASZÁT is lezártuk. Örömmel jelentjük, hogy az adományokból származó teljes bevétel 2014 júliusától a mai napig (átszámítva és összesítve) több mint 77 ezer lej volt, beleértve a Nagybánya-pólók és Nagybánya-bögrék jövedelmét is!

A Bethlen Gábor Alap és a magyarországi Emberi Erõforrások Minisztériuma által is támogatott 2014-15. évi munkálatok összértéke (nagyház tetõfedés és a teljes utcai homlokzat felújítása) meghaladta a 140 ezer lejt. Adományokból kb. 43 ezer lejt sikerült kifizetnünk erre a célra. A megmaradt 34 ezer lejt természetesen ugyancsak az épületfelújítás folytatására szeretnénk fordítani. Legfontosabb a nagykapu restaurálásának befejezése, azaz az eredeti, 135 éves lábazat és kapufedél felújítása, valamint az elveszett nagy kapuszárnyak pótlása (az eredeti kapuszárnyak mintájára), majd az udvari homlokzat felújításával folytatnánk az épületegyüttes felújítását (rövidesen a munkálatok várható költségérõl is beszámolhatunk). Bízunk benne, hogy mindezekhez az anyaország, illetve alapítványok segítségét is sikerül elnyernünk.

A kezdeményezés támogatására jelen pillanatig 26 képzõmûvészeti alkotást ajánlottak fel neves nagybányai, erdélyi és magyarországi alkotók. Ezek közül tízet az eddigi támogatók között 2014. évi karácsonyi vásárunk alkalmával és a tavalyi Fõtér Fesztiválon már kisorsoltunk. A megmaradt festmények, szobrok a téglajegyek eladásának függvényében a következõ idõszakban lelnek majd gazdára.

A téglajegyek árusítása, az adománygyûjtés természetesen idén is folytatódik!

Téglajegyeket 10 lejes (egyszerû téglajegy), 50 lejes (bronz), 100 lejes (25 euró/ezüst), 300 lejes (75 euró/arany) és 500 lejes (125 euró/gyémánt) címletekben lehet ezután is vásárolni, személyesen a Házban, vagy banki utalással, esetleg PayPal rendszeren keresztül. Támogatóink nevét és a felajánlott segítséget a Ház honlapján ezután is feltüntetjük, az ezüst, arany és gyémánt téglajegyek vásárlóinak nevét pedig hozzájárulásuk esetén a munkálatok befejeztével az épület falán elhelyezésre kerülõ köszönõtáblán is megörökítjük.

 

KÖSZÖNETET MONDUNK mindazoknak, akik az elmúlt hetekben-napokban is téglajegyek vásárlásával segítettétek a Teleki Magyar Ház felújítási munkálatait:

 

Fülöp Lenke Eszter, Nagybánya – 50 lej (bronz), Selek Vanda, Nagybánya – 10 lej (egyszerû), Móré Éva, Jászkisér, Magyarország – 100 lej (ezüst), Tóth Krisztina, Nagybánya – 50 lej (bronz), Oredán Etelka, Felsõbánya – 20 lej (2 db. egyszerû), Funkenhauser Erzsébet, Nagybánya – 100 lej (ezüst), név nélkül, Nagybánya – 50 lej (bonz), Vodnár Mária, Nagybánya – 20 lej (2 db. egyszerû), Vári Ildikó, Nagybánya – 20 lej (2 db. egyszerû), Debreczeni Mihály, Nagybánya – 50 lej (bronz) Debreczeni Mihály, Nagybánya – 10 lej (egyszerû/póló ráadás), Palencsár Lõrinc, Nagybánya – 20 lej (2 db. egyszerû/póló ráadás), Les Gábor, Nagybánya/Bodony – 10 lej (egyszerû/póló ráadás), Romok Ágota, Misztótfalu – 10 lej (egyszerû/póló ráadás), Diószegi Ivett, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Tóth Zsejke, Szatmárnémeti – 10 lej (egyszerû/póló ráadás), Kovács András, Nagybánya – 10 lej (egyszerû/póló ráadás), Kovács András, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Zagyva Piroska, Nagybánya – 50 lej (bronz), Metz Enikõ, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Dinu Gabriella, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Név nélkül, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Tóth-Béres Júlia, Budapest – 10 lej (póló bónusz), Madarassy Zsolt, Nagybánya – 50 lej (bronz), Kiss Oszkár, Kolozsvár – 100 lej (ezüst), Valdman István, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Szász Edit, Nagybánya – 100 lej (ezüst), Szász Edit, Nagybánya – 10 lej (póló bónusz), Enyedi Gyula, Nagybánya – 50 lej (bronz), Hadadi Adalbert, Nagybánya – 50 lej (bronz), név nélkül, Nagybánya – 50 lej (bronz), név nélkül, Nagybánya – 100 lej (ezüst, Mihály Beáta, Hagymáslápos – 10 lej (egyszerû), Forgács-család, Nagybánya – 300 lej (arany), Ujlaki Éva, Nagybánya – 10 lej (egyszerû). (Január 8-i állapot.)

A Teleki Magyar Ház munkatársai és Kuratóriuma nevében köszönettel és tisztelettel:

Dávid Lajos

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek