Változik a régi főtér közlekedési útvonala

| Vélemények 2 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagybánya régi főterének közúti forgalmát néhány éve lezárták, azonban most újra fog indulni. A döntést tavaly novemberben hozta meg a Városi forgalom rendszerezésének bizottsága, és 2017 első 5 hónapjában lesz érvényes. A határozatot lehetetlen volt megvalósítani a megfagyott hó halmok miatt.


A nagybányai Polgármesteri Hivatal hó elkotrói a napokban letisztították az utakat, azért hogy a forgalom újra elinduljon. De az az útvonal már nem lesz a régi, amely egyenesen a Magyar utca (Crișan) és a Híd utca  között volt, hanem a Kispiactól fog indulni, ahol most egy taxiállomás található, és elmegy az István szálló előtt, majd keresztezni fogja a Szatmári utcát (Gheroghe Șincai).

A Közlekedési bizottság határozata szerint, az István szálló előtt lesz újból a taxiállomás, és a volt parkoló fizetett parkoló lesz. Ugyanakkor az István szálló melletti jelenlegi taxiállomást is majd mint fizetett parkolóhelyként lehet igénybe venni. 

A forgalom újraindításának kezdeményezését a főtéren található üzletek és éttermek kereskedői kezdték el már évek óta, arra hivatkozva, hogy szükség van olyan útra, amellyel könnyen be lehet jutni a főtérre. Emellett a kereskedők azt kérelmezték, hogy több parkolóhely legyen a turistáknak és a vásárlóknak, akik a régi főtéren áthaladnak.

Amellett, hogy a kereskedők és a vállalkozók kérelmezték az útvonalak változtatását, a forgalom újranyitása és a több parkolóhelyek engedélyezése megegyezik azzal a rehabilitációs projekttel, amely a történelmi főteret szeretné ismét megújítani.

Mihály Kriszta - Nagybánya.ro (forrás: ziarmm.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Nagybányai 2017.02.17 15:03:34
Végre bejött Orzac-nak amit akart!Már erre várt évek ota
Nem turista 2017.02.17 00:14:41
Mi a fenenek nem jarnak a 'turistak' egy kicsit gyalog? A sok autot beengedni a forerre egy nagy orultseg, szetverik azt is a mi ott van. Parkolni ugyis azok fognak akiknek vastagabb a boruk meg a penztarcajuk. Normalis hogy nem tetszik a vallalkozoknak, meg a kereskedoknek, hiszen ezek a turistak nem kepesek gyalog jarni es akkor nem jon a 'turista' tejelni.

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Álláslehetőség, Account Manager pozíció román nyelvtudással Account Manager (román nyelvtudással) Feladatok: • A cég tevékenységének (...)

Szlovákiai munkák nyelvtudás nélkül is Szlovákiába autógyárba keresünk munkavállalókat operátori munkakörbe. Könnyű fizikai (...)

MATEMATIKA OKTATAS Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak! Tel:0727374905

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

A FF2017 szombati nagykoncertjén kit látna, hallana legszívesebben?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

vgá A magyar gazdaságra pozitív hatással (...)

szomorú, h egy másik, nagy álomra, a (...)

Nagybányai Változik a régi főtér közlekedési (...)

Végre bejött Orzac-nak amit (...)

Nem turista Változik a régi főtér közlekedési (...)

Mi a fenenek nem jarnak a 'turistak' (...)

vgá Nagybányai Háló-s Farsangi batyu bál

várja az ember az ilyen alkalmakat

vgá Igazi Tiltott Sörre állnak át (...)

szép lenne, ha visszajönne a régi (...)

Sztancsek János A síri csend birodalmában

Címem:Magyarország 3044.Szirák (...)

Cserkészanya A világ magyarságát hozná közelebb (...)

Nagyon megható és igaz szövege van. (...)

ParaPeter Hogyan hamisítsunk jó iskolákat?

Érdekes írás, kicsit olyan íze van, (...)

Dorin Árvizek Máramarosban

Faci bani acasă! Atenție, oferta (...)

Tibor IN MEMORIAM KORMOS SÁNDOR

Nagyon szép dolog, hogy a Teleki Ház (...)

PÉTER kÁROLY Johannis: gyásznap a mai a jogállam (...)

'Megteszek mindent, ami tőlem telik, (...)

Dávid Lajos IN MEMORIAM KORMOS SÁNDOR

2010-ben a Teleki Emlékplakett ezüst (...)

Bertok S. IN MEMORIAM KORMOS SÁNDOR

Egy postumus díjat megérdemel Kormos (...)

Ambrus István Nagybányáról idén Barcsy Lajos (...)

Kedves Barcsy Lajos úr! Gratulálok az (...)

Böndi Szabolcs-Attila Hogyan hamisítsunk jó iskolákat?

Érdekes és kogos olvasmány. Nem (...)

Nagy István Hogyan hamisítsunk jó iskolákat?

Ritka olvasmány. Örülök, hogy (...)

vgá Elképesztő látvány - Az első (...)

mindenesetre nagyon érdekes

vgá Oscar-díjra jelölték a magyar (...)

szívmelengető hír

Péter Károly Zátonyra futhat a Brexit?

Be(le) lépni sem volt könnyű. Tíz (...)

vgá Zátonyra futhat a Brexit?

nem olyan könnyű az Európai (...)

Sanyi Beavatkozás a hómentes utakért – (...)

Ez ez nagy hazugság ! Mi január 22. (...)

vgá Bitay Zoltán festőművész (...)

ez is egy nagyon jó dolog

vgá Történelmi elnök volt – de nem (...)

komplikált dolog Amerika

vgá Egymást követték a rengések (...)

milyen nagy kár, hogy ilyenek is vannak

vgá Januári kvíz-est

egy nagyon jó hír

vgá Már tízezren haltak meg a jemeni (...)

erre mi a megoldás?

Péter Károly Johannis: katasztrofális lenne az (...)

Éppen olyan katasztrofális, mint (...)

Robert Összemossa a valóságokat az ASUS új (...)

Az igen... fejlodik a tehnologia.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Elméletileg lakható naprendszert fedezett fel a NASA

Elméletileg lakható naprendszert fedezett fel a NASA

Hét Föld-méretű, egyetlen csillag körüli bolygót fedezett fel a NASA Spitzer űrteleszkópja - jelentette be a NASA (...)