rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Börtönnel fenyegetik a hamis igazolásokkal seftelőket, miközben egy emiatt lebukott bűnbanda továbbra is szabadlábon van

| Vélemények 6 | Nyomtatom | A+ | A-

Láthattuk az elmúlt hetek híreiből, hogy egyre többen buknak le hamis oltásigazolásokkal Romániában, ezért Lucian Bode belügyminiszter gondolt egyet, és megfenyegette mindazokat, akik kijátszanák a rendszert. Tájékoztatása szerint 362 személy ellen már megkezdődött a bűnügyi eljárás, ezen túlmenően pedig további 850 ügyben vizsgálják, hogyan jutottak a gyanúsítottak hamis PCR-teszthez, illetve hamis oltási igazoláshoz.


Mindannyian börtönbe fognak jutni – üzente a tárcavezető, külön kiemelve, hogy fenyegetése egyaránt szól a a hamis dokumentumok megszerzésében szerepet vállalóknak, és az ezekből hasznot húzóknak. Szerinte a hamis oltási igazolások népszerűsége addig fog tartani, amíg meg nem születnek az első bírósági ítéletek.

Szavait nehéz komolyan venni tekintettel arra, hogy a múlt héten, Prahova megyében lebukott komplett bűnbanda tagjai továbbra is szabadlábon vannak, pedig nagyon súlyos vádak merültek fel tevékenységükkel kapcsolatosan. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, tucatszámra állították ki a hamis oltásigazolásokat, legalább nyolcvan személytől fogadtak el cserébe 300 és 1000 lej közötti összegeket.

A bűnbanda négy fejese – két orvosasszisztens, egy beteghordozó és egy vízvezeték-szerelő – ellen az ügyészek előzetes letartóztatást kértek, a Prahova megyei bíróság azonban ezt nem hagyta jóvá, mindössze hatósági felügyeletet írt elő. Az ügyet a fellebbviteli bíróság elé terjesztették az ügyészek.

A hamis oltáspapírokat megrendelő személyekkel szemben még csak a minimálisan kiszabható korlátozó intézkedéseket sem rendelték el. Könnyen megúszhatja az orvos is, aki a szóban forgó oltóközpontot vezette, mivel az ügyészek nem találtak bizonyítékokat a bűnrészességéhez. Egyelőre szemtanúként szerepel az ügyiratban, holott az első kiszivárgott információk szerint masszívan benne volt a csalásban.

(foter.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Patricklfck 2022.06.20 01:04:10
Здравствуйте друзья!
Есть такой замечательный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
Чтобы оформить деньги в долг, вам не нужен специальный пакет документов, достаточно только паспорта. Это выгодно отличает микрофинансовые компании от банков в, которые требуют собрать несколько бумаг, на подготовку которых уходит пара дней.В заключение стоит сказать, что взять средства в МФО — простой и быстрый способ решения денежных проблем. Компании предоставляют множество заемных линий для людей с разными возможностями, поэтому вы обязательно найдете подходящий вариант. Главное — грамотно распорядиться займом и не тратить деньги на ненужные вещи.
Patricklhwu 2022.06.18 14:39:32
Приветствую Вас друзья!
Предлагаем Вашему вниманию замечательный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
Отличные наличные – ведущая компания в сфере микрокредитования, деньги будут у вас на карте через 15 минут. Оформить займ можно круглосуточно, в выходные и праздники.Мы применяем самые передовые технологии, чтобы вы могли за 15 минут получить займ на карту или наличными.Наш сервис доступен везде где есть интернет, получить деньги можно в одном из наших отделений или круглосуточно не выходя из дома.
Melanialrtv 2022.06.18 02:27:14
Приветствую Вас уважаемые!

Предлагаем Вашему вниманию замечательный сайт https://ruposters.ru/

Из последних новостей шоу бизнеса узнал, что:Знаменитости из России Лобода и Константин Меладзе поселились в Латвии, а детей пристроили в элитные школы.

А певец Николай Басков впервые высказался по политической теме, осудив бежавших звезд из России.

Рэпер Тимати посетил военный госпиталь, и привез около полусотни средств реабилитации для раненных военнослужащих, чтобы те быстрее возвращались к обычной жизни.

Хорошего дня!
Samuelqtd 2022.06.05 12:44:01
Здравствуйте господа!
Предлагаем Вашему вниманию интересный сайт https://author24.online/
Сервис помощи студентам #1 в России. Мы работаем по всей России и за ее пределами с 2012 года. Репетиторы и консультанты доступны круглосуточно, 7 дней в неделю.
Автор 24 официальный
Samuelrcw 2022.06.05 01:25:22
Здравствуйте друзья!
Есть такой замечательный сайт https://author24.online/
Сервис помощи студентам. Заказать дипломную работу, курсовую, реферат или любую другую работу можно здесь. Гарантируем высокое качество и любые проверки на антиплагиат.
Заказать курсовую
Bacs Maria 2021.10.19 09:41:53
Cselekedni kell, nem fenyegetozni.


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek