rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Rendkívüli korlátozásokat vezetnek be a hatóságok a járvány megfékezésére

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Klaus Iohannis államfő az általa elnökölt csütörtöki esti kormányülés elején. Ludovic Orban miniszterelnök közölte: a szabályok hétfőtől lépnek érvénybe.


Az államfő az eddig meghozott korlátozó intézkedések nem elegendőek, szigorítani kell ezeken a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorításának érdekében. Közlése szerint a veszélyhelyzetet szabályozó kormányhatározatot a következő előírásokkal egészítik ki:

Minden iskola áttér online oktatásra

A köz- és magánszférában dolgozók egyaránt távmunkára térnek át, ahol lehetséges

Az üzletek legkésőbb este 9-kor bezárnak

Korlátozzák az éjszakai kijárást

Betiltják a társas összejöveteleket (például a házibulikat)

Bezárják a vásárokat, piacokat (nincs pontosítva még, hogy ez az élelmiszerpiacokat érinti-e)

Kötelezővé teszik a kültéri maszkviselést az egész országban

Az államfő elmondta, az intézkedések célja, hogy a gazdaság ne álljon le, ugyanakkor az emberek is biztonságban legyenek. „Azt szeretnénk, hogy a romániaiaknak a normálishoz közelítő életük legyen a továbbiakban is. Csakhogy most rendkívüliek a körülmények, járványhelyzet van, és ettől nem tudunk eltekinteni” – mondta Iohannis.

Az elnök felkérte a kormányt, hogy gondoskodjon a december 6-i parlamenti választások biztonságok megszervezéséről. Szerinte a helyhatósági választásokon bebizonyosodott, hogy ez lehetséges. Leszögezte: nem halasztják el a parlamenti választásokat. „A demokráciát nem lehet zárójelbe tenni.

Az erős nemzetek válsághelyzetben is megtartják a választásokat” – jelentette ki Iohannis, az Egyesült Államokat hozva fel példának.

Hétfőtől lépnek életbe

A miniszterelnök – szintén a kormányülés elején – elmondta, a Klaus Iohannis államfő által bejelentett újabb korlátozások hétfőtől lépnek életbe. Az intézkedésekről szóló javaslatokat az országos vészhelyzeti bizottság készíti elő, majd a kormánynak bele kell foglalnia a veszélyhelyzetről szóló határozatba. Ludovic Orban ugyanakkor "határozottságot és maximális elkötelezettséget" kért a miniszterektől és az illetékes intézményvezetőktől az új intézkedések gyakorlatba ültetése terén.

Romániában rekordszámú új koronavírusos megbetegedést jelentettek csütörtökön. A Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatása értelmében 9714 új esetet igazoltak egy nap alatt 37.685 teszt eredményének feldolgozása nyomán. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor 121 fertőzött személy vesztette életét, és jelenleg 1014 beteget kezelnek az intenzív osztályon. 

a Maszol.ro portálról

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek