rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

40 évet kapott egy libanoni, aki terrortámadást tervezhetett New Yorkban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

40 évi börtönbüntetésre ítélték az amerikai állampolgárságú Ali Kouranit New Yorkban, miután bűnösnek találták abban, hogy terrorista merényletek előkészítésében vett részt az Iszlám Dzsihád nevű szervezet megbízásából – írta az MTI.


A libanoni születésű, 35 éves Kourani ellen idén májusban emelt vádat a manhattani bíróság, mert információkkal és háttéranyagokkal látta el az egyesült államokbeli terrorakciókat tervező Iszlám Dzsihádot.

Geoffrey Berman államügyész a keddi ítélethirdetés után kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az egyébként New Yorkban élő

KOURANI ÉVEKEN KERESZTÜL SZÖVETSÉGI ÉPÜLETEKET, REPÜLŐTEREKET, KÖZTÜK A KENNEDY REPTERET, SŐT, ÓVODÁKAT TÉRKÉPEZETT FEL,

miután a libanoni Hezbollah mozgalomhoz köthető Iszlám Dzsihád beszervezte és kiképezte őt. Az ügyész felhívta a figyelmet arra is, hogy Kourani az első, akit az Iszlám Dzsihádot aktívan támogatók közül elítéltek az Egyesült Államokban.

Ali Kourani 2003-ban, törvényes úton érkezett az Egyesült Államokba, ahol 2009-ben mérnöki diplomát, 2013-ban pedig közgazdaságtanból mestervizsgát szerzett. 2009-ben lett amerikai állampolgár és 2011-ben már amerikai útlevéllel utazott Libanonba, ahol a Hezbollahtól kapott katonai kiképzést. A szervezethez egyébként már 2006-ban csatlakozott.

A vádirat szerint a terrorszervezet aktív tagja volt, és a többi között azzal volt megbízva, hogy felderítse lehetséges terrorakciók helyszíneit.

A manhattani bírósági tárgyaláson az ügyészek bizonyítékokkal szolgáltak arra, hogy a tervezett terrorakciókhoz a férfi fegyvereket keresett, sőt, listát állított össze azokról az emberekről, akiket szerinte be lehetett volna szervezni terroristának.

​(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek