rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Donald Trump első amerikai elnökként lépett észak-koreai területre

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető találkozott és kezet fogott a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben. Ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett. Mun Dzse In dél-koreai elnök korábban azt mondta, ez az esemény történelmi jelentőségű.


Nagy nap ez a világ számára - jelentette ki Trump a helyszínen újságíróknak, egyúttal bejelentette, hogy meghívja Kim Dzsongunt a Fehér Házba. 

Az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának maga mögött kell hagynia az ellenségeskedéssel teli múltat, és új fejezetet kell nyitnia a kétoldalú kapcsolatokban 

- jelentette ki Donald Trump.

Az amerikai elnök nagyszerű barátságnak nevezte a Kim Dzsongunhoz fűződő viszonyát, amikor a két vezető a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetből néhány pillanatra észak-koreai területre lépett.

Az észak-koreai vezető bátor döntésnek nevezte, hogy Trump átlépett Észak-Koreába, majd megjegyezte: 

Magunk mögött hagyjuk a múltat, és a jövőt építjük 

Trump a csaknem egy órás találkozó után külön is beszélt a sajtónak a történtekről. Azt mondta, hogy Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat, és reméli, hogy átfogó megoldásra jutnak a kérdésben.

Nem az számít, mennyi idő alatt csináljuk, csak az, hogy jól csináljuk

- szögezte le az amerikai elnök.

A cél a béke

Donald Trump amerikai elnök a G20-országcsoport oszakai találkozója után kezdett megbeszéléseket vasárnap Szöulban a dél-koreai államfővel.

A Fehér Ház közleménye szerint a találkozót az észak-koreai vezető kérte Trumptól, aki mikroblog-bejegyzésében azt közölte, hogy már rég szerette volna felkeresni a demilitarizált övezetet. A tervezett találkozóval kapcsolatban a sajtótájékoztatón azt mondta, elképzelhető, hogy csak kezet fognak egymással, mindazonáltal azt is hozzátette, hogy "egy kézfogás nagyon sokat jelenthet".
Mun Dzse In - aki elkíséri Trumpot az övezetbe - a tervezett találkozót történelmi eseménynek nevezte, és hozzátette, reméli, hogy Trump úgy vonul be a történelembe, mint az az amerikai elnök, amelyik békét teremtett a két Korea között. 

Trumppal közös sajtótájékoztatóján Mun azt is leszögezte, hogy ő és Kim Dzsongun később fognak tárgyalni egymással.

Ugyanekkor Trump azt is hozzáfűzte, hogy a maga részéről "nem sieti el" Észak-Korea ügyét, és emlékeztetett arra is, hogy az Észak-Korea elleni szankciók továbbra is érvényben vannak.

Donald Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsongunnal, és több vitás kérdésben született megegyezés, köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről. Mindazonáltal az atomfegyver-mentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Észak-Korea úgy vélte, az Egyesült Államok egyoldalú követeléseket támasztott, és nem viszonozta a feszültség elsimítását célzó gesztusait.

Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott kézzelfogható eredményt.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek