rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Koronavírus: Spanyolország az új Olaszország, íme 5 ok, hogy miért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Spanyolországban szerda estére már többen haltak meg a koronavírus miatt, mint Kínában. Az elhunytak száma 3434-re, egyetlen nap leforgása alatt 738-cal nőtt. A fertőzöttek száma eközben közel 8000 ezerrel (7937) emelkedett. Figyelemreméltó, hogy a spanyol ellenzék minden kritikája ellenére támogatta a kormányt, és megszavazta a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Döntő hét jön, most dől el, hogy működik-e a lassan két hete élő részleges kijárási tilalom.


Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy ma már nincs különösebb vita abban, hogy a spanyol döntéshozók elkéstek. Azon a héten, amikor Magyarországon Gyurcsány Ferenc tartott fórumot sok száz pécsi nyugdíjasnak, illetve a szocialisták tervezgették több száz fős, március 14-ei – végül elmaradt – kongresszusukat, Spanyolországban is még több ezres politikai rendezvényekre került sor. Ilyen volt a március 8-ai nőnapi baloldali, illetve Vox-os rendezvény. Nem meglepő, hogy több politikai celebritás is feltűnt az első néhány ezer fertőzött között, így például a kormányfő és a kormányfő-helyettes felesége, vagy éppen a VOX vezetője

Az első hivatalosan is igazolt spanyol koronavírusos beteget 2020. január 31-én jelentették be a spanyol hatóságok. Így az országban észlelt első esettől számítva 42 napig kellett várni az országos kijárási tilalom elrendeléséig. Mindez Spanyolországban a veszélyhelyzet kihirdetésével vette kezdetét március 14-én, ami alapesetben 15 napos lenne, de az egyre fokozódó helyzetre való tekintettel, Pedro Sánchez kezdeményezte a parlamentnél a veszélyhelyzet meghosszabbítását, egészen április 11-ig. A jobboldali Néppárt és a szuverenista VOX ugyan élesen kritizálta a kormányfőt, méghozzá azzal, hogy „hazudott nekik” és „sorsukra hagyta” az egészségügyben dolgozókat, de ezzel együtt is megszavazták szerda este a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A meghosszabbítással egyidejűleg a kijárási tilalom is meghosszabbításra került. Utóbbi az egész országra érvényes, csak munkavégzés, bevásárlás miatt, valamint a kormányrendeletben meghatározott esetekben hagyhatják el otthonukat az állampolgárok. 

Egészségügyi privatizáció

Ráadásul ma már az is egyértelmű, hogy a 2008-as nagy gazdasági válság egyértelmű vesztese Spanyolországban az egészségügy volt. Ez az ágazat ott regionális hatáskör, és különösen érdekes a Neue Zürcher Zeitung beszámolója arról, hogy a jobboldali madridi régiós vezetés 80-ból mindössze 30 kórházat hagyott állami kézben, a többit privatizálták. Hiába ment ugyanakkor a pénz évekig a Magyarországon a balliberális kormányok által sikertelenül szorgalmazott magánbiztosítókhoz, mikor eljött a koronavírus-járvány, eloldalogtak, arra hivatkozva, hogy járványokra nem jó az emberek biztosítása. Mindemellett Spanyolország különösen alacsony számú intenzív terápiás ággyal felszerelve találta magát szemben a koronavírussal, amely nyilván szintén összefügg az egészségügy elhanyagolásával és magánosításával. Magyarországgal ellentétben ugyanis Spanyolországban valóban komoly pénzkivonások történte az egészségügyben, csak a madridi ágyszám 1300-zal csökkent az Irish Times írása szerint.

Területi koncentráció

Nem véletlenül emlegetjük többször is a spanyol fővárost. Olaszországgal ellentétben, ahol az északi Lombardia a járvány epicentruma, és most éppen egy magyar megyeszékhely-nagyságú városban (Bergamo) szedi a legtöbb áldozatát a járvány, Spanyolországban a fővárosban a legrosszabb a helyzet. Mindennél többet mond el a tény, hogy míg ebben a régióban csak az ország lakóinak hetede él, addig a halottak több mint fele, 3434-ből 1825-en fővárosi. Míg az elhunytak között Madrid részaránya 53 százalékos, a fertőzöttek számában pedig a 47 610 esetből 14 597 fővárosi, azaz 30,6 százalék. A halálozási ráta olyan magas Madrid régiójában, hogy átlagosan hatpercenként van egy koronavírusos haláleset, és a krematóriumok már kifogytak a segédanyagokból. Sokatmondó az is, hogy Ayre Gran Hotel Colon nevű négycsillagos, 365 szobás szállodában is kórházat rendeztek be. Szerdán egyébként a leginkább nem itt, hanem Katalóniában ugrott meg a fertőzések száma, 26 százalékkal, ahol szintén gond lehet a terápiás ágyak hiányából.

Eszköz- és személyzethiány

A minap az El Mundo összefoglalója szerint már maga a baloldali kormány egészségügyi minisztere is bevallotta, hogy betegek maradtak ellátatlanul az elmúlt napokban eszközhiány miatt. Olasz mintára itt is egy vásártéren kezdtek járványkórházat építeni. Szintén komoly gondot okoz ugyanakkor a megfelelő számú egészségügyi személyzet hiánya, közülük ráadásul szerdára már 5400 fő fertőződött meg, kettős bajt okozva az egészségügyi ellátórendszernek.

Sok idős, nyugdíjasotthonok, mamahotelezés

Végül, de nem utolsósorban, Spanyolországban is megtalálhatóak azok az okok, amelyek Olaszországot a koronavírusjárvány „ideális terepévé” változtatták. A magas élettartam miatt az Ibériai-félszigeten is sok idős ember él, közülük rengetegen idősotthonokban – ahol most különösen sokan halnak meg, egy részük teljesen ellátatlanul –, és a társadalmi kapcsolatok szorosak. Utóbbin sokat erősít a mamahotelezés, ahogy azt a svájci NZZ megjegyzi, a 24-29 év közötti fiatalok 60, a 30-34 évesek 30 százaléka a szüleivel él, így sajnos könnyen terjed a vírus a családokon belül is. 

(mandiner.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek