rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Romlik a helyzet Olaszországban, visszatér a kötelező utcai szájmaszk

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Újra munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő bizottság, lépcsőzetesen szigorít az olasz kormány.


Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban.

Huszonnégy óra alatt 2257 új beteget szűrtek az egy nappal korábbi 2578 után, de az utóbbi napokban végzett vírustesztek száma hatvanezerre csökkent a korábbi több mint százezerről. Tizenhat beteg halt meg az egy nappal ezelőtti tizennyolchoz képest, és így a halottak száma 36 ezer fölé emelkedett az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Az aktív fertőzőttek száma túllépte az ötvenötezret, 3487 beteg van kórházban, 323-an intenzív osztályon, utóbbiak száma a korábbi tíz helyett már napi hússzal emelkedik.

Egy hónapja 1607 beteg szorult kórházi kezelésre, és 121-en voltak intenzíven.

A gyógyultakat és halottakat számolva a diagnosztizált betegek száma elérte a 327 586-t. A legtöbb új beteget Campania tartományban szűrtek, egy nap alatt 431-t.

A járványgörbe lassú, de fokozatos emelkedésével szemben a kormány hétfőn este véglegesíti a korlátozó intézkedések újbóli és lépcsőzetes szigorítását. Az intézkedéseket Roberto Speranza egészségügyi miniszter kedden mutatja be a parlamentben, Giuseppe Conte miniszterelnök pedig szerdán írja alá a rendeletet.

A tárca a sajtón keresztül már közölte az óvintézkedéseket: kötelezővé akarják tenni a szájmaszk szabadtéri használatát egész Olaszországban, ahogyan május 18 előtt történt. Több olasz tartományban már most is kötelező az utcai maszkhasználat. Piemonte tartományban még nem számít kötelezőnek, kivéve az iskolák környékét, ahol bírságolják a maszk nélkülieket. A kormány 400-tól 3000 euróig terjedő szankciót javasol, a szájmaszkhasználat ellenőrzésében a fegyveres erőknek az utcákon szolgáló katonái is részt vesznek.

Január 31-ig meghosszabbítják a járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzetet, melyet idén január végén vezettek be. Ez azt jelenti, hogy továbbra is befagyasztják az elbocsátásokat, valamint fenntartják a távmunkavégzést.

Este tizenegy órában szabják meg a vendéglátóhelyek bezárását. Szabadtéren ezer főben, zárt térben pedig egyelőre kétszáz főben szabják meg a jelenlevők engedélyezett számát. Szükség esetén az üzletekben egy időben tartózkodók számát is korlátozzák, a tömegközlekedési eszközökön a helykihasználtság nyolcvan százalékos marad.

Ismét munkába lépett a kormány munkáját segítő szakértői-hatósági bizottság Antonio Borrell, a polgári védelem vezetője és Domenico Arcuri rendkívüli kormánybiztos vezetésével.

Roberto Speranza kijelentette, Olaszország nem engedheti meg magának, hogy ismét leálljon, ezért megelőzéssel igyekeznek elkerülni a járványhullám erősödését.

Az Alitalia légitársaság bejelentette, hogy dolgozói számára további egy év állami segélyt kér.

A szeptember közepén újranyitott oktatási intézményekben eddig több mint ezer pozitív diákot szűrtek.

Giuseppe Conte miniszterelnök "erkölcsi kötelességnek" nevezte az országos kontaktkereső mobilalkalmazás letöltését, melyet június óta hétmillióan használnak.

Az olasz parlament egyre több tagja bizonyul feertőzöttnek, miután a felsőházat már fertőtlenítés miatt lezárták. Több bizottság felfüggesztette munkáját.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek