rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Rövid időn belül kisebbségbe kerülhetnek a keresztények Németországban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az ezredforduló óta mintegy 500 templomot zártak be Németországban. A bevándorlás miatt felerősödött az évek óta tartó vita is, hogy az iszlám Németország része-e, vagy sem. A Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában azt fejtegették, hogy vajon a válság rádöbbentette-e az embereket arra, hogy fontosak a keresztény értékek.


Németországban 2016-ban közel 48 millió keresztény élt a statisztikák szerint, ez a lakosság 55 százalékát teszi ki. A Die Welt újság 2013-ban egy kutatásra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztények kisebbségbe kerülnek 20 év múlva Németországban, azaz számuk a lakosság arányaihoz képest 50 százalék alá esik. 2050-re a muszlimok száma akár meg is kétszereződhet a tanulmány szerint, emlékeztetett a közmédia tudósítója, Volf-Nagy Tünde.

A tanulmány szerint ennek két oka van: a Németországban élő muszlimok átlagéletkora 31 év, ami azt jelenti, hogy gyerekvállalás szempontjából jobbak a kilátásaik, illetve egy muszlim családban átlagosan több gyerek születik mint egy keresztény családban.

Volf-Nagy Tünde hozzátette, ha 2050-ig egyetlen bevándorló sem érkezne az országba, akkor is 9 százalékra nőne a muszlimok aránya, viszont ha megismétlődne a 2015-ös bevándorlási hullám, akár a húsz százalékot is elérhetné a muszlimok aránya.

A tudósító arról is beszélt, hogy egyre élesebb vita zajlik arról, hogy Németországhoz hozzátartozik-e az iszlám. 2016-ban Angela Merkel még ily módon nyilatkozott az ott élő muszlimokról. Ekkor minden harmadik német ember értett vele egyet. Két évvel később, 2018-ban a frissen kinevezett belügyminiszter, Horst Seehofer egy lapinterjúban azonban úgy nyilatkozott, hogy az iszlám nem tartozik Németországhoz, vele a közvélemény-kutatások alapján a megkérdezettek 76 százaléka értett egyet.

Angela Merkel a Bundestagban reagált Seehofer megnyilatkozására, és továbbra is kitartott korábbi álláspontja mellett. A legfrissebb felmérések szerint a társadalom 46 százaléka ért egyet a német kancellárral, ami jól mutatja, hogy komoly társadalmi vitát jelent az ügy Németországban.

Volf-Nagy Tünde úgy látja, hogy ennek a vitának egy távolba mutató jelentősége is van: vajon megmaradnak-e irányadóak a keresztény értékek hosszútávon. Ezzel járhat az is, hogy a karácsonyi vásárt átnevezik téli vásárrá, hogy ne sértse a lakosság muszlim részének az ízlését, illetve, a karácsonyi, vagy húsvéti ünnep is megszűnhet az iskolákban hasonló okokból.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek