Salvini: Összeomlott az olasz kormánykoalíció

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az olasz belügyminiszter szerint egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani.


Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, a Liga párt vezetője csütörtök este közölte: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani.

Késő délután Giuseppe Conte miniszterelnök Matteo Salvinivel és Luigi Di Maióval, a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjével a római miniszterelnöki palotában a kormányválságról tárgyalt.

A tárgyalások után Salvini közleményben tudatta: azt mondta a miniszterelnöknek, hogy összeomlott a Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciója, ezért „gyorsan vissza kellene adni a választás lehetőségét a szavazóknak”. Hozzátette: a jövő héten összehívhatják a parlamentet az ehhez szükséges eljárások lefolytatása érdekében.

Di Maio szintén közleményben reagált: azt írta, hogy az M5S nem fél az új választásoktól. „Készen állunk, a legkevésbé sem érdekel minket a kormányzati pozíciók betöltése, soha nem is érdekelt” – fogalmazott. Azzal vádolta a közvélemény-kutatásokat jelenleg magasan vezető Salvinit, hogy „becsapta az országot”, ami miatt – mint mondta – az olaszok előbb vagy utóbb „ellene fordulnak”.

A Liga csütörtökön már a nap folyamán is új választásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem sikerül megegyezésre jutnia az Öt Csillag Mozgalommal. A korábban is marakodó koalíciós partnerek újabb konfliktusát az idézte elő, hogy az M5S az olasz felsőházban (szenátus) szerdán benyújtott egy indítványt, amely leállította volna a Torino-Lyon közötti nagysebességű vasútvonal építését, amelyet a Liga támogatott.

A felfokozott hangulatban több magas szintű találkozóra is sor került. Sergio Mattarella államfő a nap folyamán fogadta a miniszterelnököt. Az államfő később Di Maióval is egyeztetett.

A májusi európai parlamenti választásokon a legnagyobb olasz párttá előlépett Liga (amelynek támogatottsága a jelenlegi felmérések szerint meghaladja a 36 százalékot) mintegy átvette a kormány irányítását az M5S-től, amelynek korábbi támogatottsága nagyjából a felére, 17 százalékra csökkent.

(mandiner.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



szh300 news


árfolyam:
1 euro = 4.8408 RON
1 dollár = 4.2716 RON
100 forint = 136.64 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Belgium:földmunkás, tereprendező Belgium: földmunkás, tereprendező Belgiumi partnerünk megbízásából keresünk: (...)

Belgium:kertész, kertépítő Belgium: kertész, kertépítő, tetőkert építő/gondozó Belgiumi partnerünk (...)

Betteggondozót keresek Fernezeire keresek egy idős holgy melle gondozására alkalmas, megbízható, magyar nyelvet is (...)

adj fel hirdetést
korona maszk jobb

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Bálint Júlia Vállalkozókedv járvány idején

A Jóisten segítsen !!!

Thomas Giesswein Úrnapi mise a Szentháromság-templom (...)

Sajnos nem irják meg,hogy hol lehet (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Zoltán Thurman Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon (...)

A Trianonban meghuzott határok a (...)

Erzsike Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

úgy gondolják, hogy hülyeség ellen (...)

Gálfi Árpád Katalin

Szuper! Ezt kell beleverni afiatalok (...)

Kemenes Hajnalka Máramarosban kötelező a védőmaszk (...)

Miféle túlbuzgó rendelet ez? (...)

Zempléni P. Összegyűlt az egymillió aláírás a (...)

Nem a járványon múlt. Volt előtte (...)

Baratosi Csaba Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk, sajnos mind igaz es sajnos (...)

Csabi - Kivandorló Guten Tag, Herr Präsident!

Szuper cikk. Gratula! Teljes (...)

Rist Zita Újabb két koronavírusos beteget (...)

Nem alkalmazzak a testelest azert nem (...)

Kovacs Sandor Az RMDSZ álláspontja a kijárási (...)

Ez a roman nemzet mindig is arulo es (...)

Csik Tímea Magyar Költészet Napja - a (...)

Nagyon szépek a versek . Sajnálatos (...)

Monika Szinérváralja

Öröm olvasni

Juluanna és János Nagyheti és ünnepi szertartások (...)

Köszönjük szépen.

Mária Ingyen letölthető az összes Szabó (...)

Nagyon jó ötlet. Ebben a vírusos (...)

Fux Maria Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Koszonom a felemelo es batorito (...)

Gyöngyi Kesztyűt, maszkot, (...)

Szükséges jo ötlet. Várjuk minél (...)

Maria Magdolna Kesztyűt, maszkot, (...)

Biztos sokan elfogadják ebben a (...)

Rist Zita Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Nagyon orvendek ennek a lehetosegnek

Dencsák Éva Vasárnapi szentmise élőben a (...)

Örvendek,ott leszek

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

ASADAR NU SE INTELEGE DE CE APAR (...)

LASZLO TIVADAR A nagybányai önkormányzat (...)

MIERT ERKESZTEK SZAMLAK A GAZTUL AZ (...)

Erika Kesztyűt, maszkot, (...)

Szupper ez nagyon jo otlet

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

Mária Kesztyűt, maszkot, (...)

Mulțumim. Este o idee extraordinara.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
FFE
Reklam