300 éve született Lord Sandwich, a szendvics "feltalálója"

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

John Montagu, vagyis Lord Sandwich nevét egy étel tette halhatatlanná, pedig felfedező utakat támogatott, és annak idején róla nevezték el a mai Hawaii-szigeteket is. Legendák szólnak arról, miért és hogyan találta fel a szendvicset, amelynek első formája két pirított kenyér közé tett hússzelet volt.


Lord Sandwich Etonban, majd Cambridge-ben végzett tanulmányai után néhány évet utazgatással töltött, hazatérése után bekapcsolódott a politikai életbe és elfoglalta helyét a Lordok Házában. 1748-1750 között, majd 1763-ban az Admiralitás Első Lordja, vagyis haditengerészeti miniszter volt, a két időszak között betöltötte a legfőbb postamesteri és a külügyi államtitkári posztot is. 

Sok legenda keringett hírhedt korrupciós ügyeiről. Visszatérő vendége volt a botrányairól híres Hellfire Klubnak, illetve személyes harca volt az angol radikális újságírás atyjával, John Wilkesszel is. 

Sandwich 1771-től ismét, immár harmadszor az Admiralitás Első Lordja lett, kiterjedt összeköttetései voltak a Kelet-India Társasághoz is. Ekkor zajlott az amerikai függetlenségi háború, ami bebizonyította, mennyire alkalmatlan a posztra.

A brit haditengerészetet felkészületlenül érte a háború, Sandwich pedig nem volt hajlandó nagyobb egységeket a távoli gyarmatra küldeni, mert spanyol és francia inváziótól tartott. 1782-ben lemondott, és élete hátralevő részét a zenének szentelte. 

Tragikus szerelmek

Családi életét tragédiák kísérték. 1740-ben megnősült, de felesége egyetlen fia születése után megőrült. A főúr ezután beleszeretett egy operaénekesnőbe, szeretőjétől több gyereke is született.A nőt 1779-ben egy féltékeny rajongója házuk lépcsőjén gyilkolta meg, Sandwich soha nem tudta kiheverni a megrázkódtatást.

Szendvics, S-sel

A nevét őrző szendvics - melyet a kortársak még nagy S betűvel írtak - születése 1762-re tehető, a körülmények persze vitatottak. A francia Pierre-Jean Grosley azt írta útikönyvében a lordról, hogy még az evés kedvéért sem volt hajlandó abbahagyni a kártyázást.Életrajzírója viszont azzal a tetszetősebb változattal állt elő, hogy a közügyek miatt nem maradt ideje még enni sem. Akárhogy is volt, a táplálkozás gyors és laktató formáját találta ki:

az első szendvics két pirított kenyér közé tett hússzeletből állt, melyet kártya- avagy dolgozóasztalánál fogyasztott el, így nem kellett helyét elhagynia.

Szigeteket neveztek el róla, mégsem erről ismerik

Nevét több sziget is őrzi. 1778 és az 1800-as évek között Hawaii hivatalos neve is Sandwich-szigetek volt. A Tűzföld és a déli kontinens között fekvő szigeteket is a lordról nevezték el. 

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6599 RON
1 dollár = 4.1469 RON
100 forint = 144.38 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Acélszerkezetek szereléséhez keresünk munkavállalókat Magyarországi munkavégzésre keresünk azonnali munkakezdéssel, hosszútávú és állandó (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh