no
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A hadsereg átvette a hatalmat Zimbabwéban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

z állami tévében a katonai tisztviselők először tagadták, hogy a kelet-afrikai ország elnöke, Robert Mugabe ellen puccs van folyamatban.


A zimbabwei hadsereg az állami televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat az országban - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán.

A hadsereg képviselői a korábban elfoglalt ZBC állami televízióban közölték, hogy átvették az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától.

A hatalomátvételt azzal indokolták, hogy a 93 évesMugabe köreiben lévő "bűnözők" ellen léptek fel, és tagadták, hogy katonai puccsot hajtottak volna végre.

Egy kormányzati forrás tudatta, hogy a hadsereg őrizetbe vette Ignatius Chombo pénzügyminisztert, akit a katonaság gazdasági és társadalmi nehézségek okozásával vádol. Chombo vezető tagja a Mugabe által vezetett Zanu-PF kormányzópártnak.

A fegyveres erők közölték, hogy az államfőnek és családjának nem esett baja, biztonságban vannak.

Hírforrások korábban arról számoltak be, hogy lövöldözést lehetett hallani Mugabe fővárosi rezidenciája körül, miután katonák és katonai járművek jelentek meg Harare utcáin, és szemtanúk három nagy robbanást véltek hallani a város központjában.

Constantino Chiwenga vezérkari főnök hétfőn nyíltan azzal fenyegetett, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a kormánypárton belül a függetlenségi harcban részt, háborús veterán vett tagok ellen.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek