A legmodernebb technikai megoldásokkal jelentkezik idén A Dal

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Mozgó mennyezet, tűz, óriás ventillátorok és a dalokra írt látványelemek. A legmodernebb technikai megoldásokkal jelentkezik idén A Dal. Négy nap múlva lesz az első élő adás a Dunán, a cél az, hogy a nézőkkel együtt keressük meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdolhat.


Már csak az utolsó kábeleket kell elhelyezni és még pár lámpát kell beállítani a Dal színpadán. Az idei évadban megújult díszlet, látvány és világítás várja a versenyzőket és a nézőket. Minden produkció más-más képi világgal jelenik meg a színpadon.

A backstage most is a stúdiótérben lesz, így a versenyzők végig együtt lehetnek és láthatják egymás reakcióit. Közvetlenül mellettük a közönség foglal majd helyet, így a rajongók egy karnyújtásnyira lehetnek a kedvenceiktől.

A világítást a fényvezérlőből irányítják. Minden dalnál előre programozva, zenére mozognak a látványelemek. Több száz ledes és mozgófejes lámpát koordinálnak egyszerre. Lesz olyan is, amikor lángok csapnak fel a színpadon, vagy szárazjég borítja majd el a stúdiót.

Kifejezetten a Dal számára is készült egy lámpapanel, ami olyan speciális forgótükrökkel van felszerelve, ami egyedülálló Magyarországon. „Kint voltunk tavaly Stockholmban és Koppenhágában egy tanulmányúton, különböző show műsorokat néztünk meg egy kis kreatív csapattal és ennek eredményeképpen használjuk ezt a programot” – ezt mondta Marafkó Bálin, fővilágosító.

Marafkó Bálint arról is beszélt, hogy idén egy új programot használnak majd a technika és a személyzet irányítására. „Mindenki tudja az összes kameraman, hogy milyen snitt következik egymás után, nem kell állandó feszített tempó, hanem mindenki tudja hány másodperc múlva jön, mi lesz a snittje, tudjuk, hogy mikor jönnek az effektek, mikor jön a lejtő, mikor jön a füst, CO, tűz, úgyhogy sokkal szervezettebbé teszi a munkát” – magyarázta a fővilágosító.

Most is 30 produkció küzd majd a végső győzelemért. A műsor célja, hogy a nézőkkel együtt keresse meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdol majd.

Az első adás szombat este lesz, amit a Duna élőben közvetít majd.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6256 RON
1 dollár = 3.7686 RON
100 forint = 149.76 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hollandia:snack gyártás 6 hölgynek Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk munkavállalókat, 6 (...)

Hollandia:sajtgyártó üzemi munka 10 férfinak Hollandia:sajtgyártó üzembe 10 férfit keresünk Hollandiai partnerünk megbízásából (...)

Hollandiai állások azonnal Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk munkavállalókat: - párok - baráti (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Péter Károly Kormányellenes tüntetéssel indult (...)

Juh szellem, de demokratikus és jogos.

vgá A PSD visszaállítaná a királyságot?

érdekes, hogy a PSD akarja ezt

Nemzethy A bukaresti királyi palotában (...)

Béke poraira! Avagy: 'Halottról jót, (...)

Nemzethy Erdély hizlalta Nagy-Románia (...)

Ma is így van ez, mert CSAK AZ (...)

Grof Laszlo - Oxford Kétnyelvű utcanév táblákat (...)

Gratulalok - a jozan esz is igy kivanja!

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

A 'Beszámoló'-t azért nem kellett (...)

Fülöp Indi Viktória Újabb történelmi pillanat (...)

csodás látványképek. pocsék (...)

Csaba Mindenki elmondhatja véleményét a (...)

itt magyarhonban minden nagyon jo, az (...)

Ernest Gondolatok egy régi-új iskola (...)

Enikő drága! Mindenki tudja, hogy sok (...)

Harmath Sándor Magyarország megvétózza a (...)

Helytelen a 'megvétózza' kifejezés (...)

László Gróf Elhunyt az Aranycsapat utolsó tagja

R.I.P. Tóth II. József, R.I.P. (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

morosán Nagybánya, Románia Ifjúsági (...)

nem is lenne olyan rossz ötlet. jár (...)

Petofi Sandor Program osztondijasa Kivizsgálást indítanak a besztercei (...)

Mar eldontottek hogy nem volt etnikai (...)

Oshonoi Árthur Kolozsvárra és Nagyváradra látogat (...)

Ideje rendet tenni Orbán Viktornak a (...)

vgá Dragnea mégsem támogatja az (...)

Korai volt az öröm, talán egy (...)

RIST ZITA HAJNALKA Vihar utáni kártérítési (...)

Sajnalatos modon a hatosagok (...)

Kulcs Nagybánya egyik történelmi (...)

Csodálatos dolog ez. Vigyázzunk (...)

Sogor Andras Hetvenezer látogatót mozgatott meg a (...)

Hat en ott voltam es epp hogy nem (...)

Harmath Lajos Magyarország megvétózza a (...)

Szerintem az is szempont lehet, hogy a (...)

Harmath Lajos Macron beengedné a schengeni övezetbe (...)

Minél előbb, annál jobb!

vgá Egy üdítő színfolt városunkban: a (...)

nagyon örülök zita, h tetszett a (...)

RIST ZITA HAJNALKA Egy üdítő színfolt városunkban: a (...)

Nagyon jo a bemutato szoveg,rovid (...)

Sógor András DARNAI ÁRPÁD – a máramarosi magyar (...)

Nyugodjék békében.

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Bepillantottak tudósok a negyedik dimenzióba

Bepillantottak tudósok a negyedik dimenzióba

Két különálló tudóscsoport – egy amerikai és egy európai – is olyan, hasonló kísérleti eredményeket mutatott be a (...)