A magyar közmédia gyermekcsatornája reklámmentes lesz

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

"5 éves korig hagyjuk a gyereket békén" A közmédia gyermekcsatornája, az M2 a jövőben elsőként reklámoktól mentes lesz. De milyen problémákat okozhatnak a gyerek életében a reklámok? Egyáltalán lehet- e jó reklámról beszélni, ha a fiatalokról van szó?


Az Amerikai Pszichológiai Társaság külön bizottságot hozott létre, hogy megvizsgálja azt a hatást, amit a kereskedelmi hirdetések gyakorolnak a gyerekekre. A vizsgálat eredményei alapján 4-5 éves kor alatt a gyerekek nem tudnak egyértelműen különbséget tenni a hirdetések és a többi műsor között. 5 éves kor felett pedig már felismerik a hirdetéseket, ám nem feltétlenül a kereskedelmi tartalmuk szerint, hanem sokkal inkább aszerint, hogy mennyire viccesek vagy hosszúak.

A reklámok hatása a vásárlásra ösztönzésen kívül a gyerekek szocializációjára is kihatással van. Ezek a tartalmak akár negatív irányba is befolyásolhatják a gyerekek gondolkodását, illetve rossz hatással lehetnek énképükre, vagy nemi identitás fejlődésükre is, hiszen a gyerekek ahelyett, hogy életük első öt-hat évében főleg a szülőktől sajátítanák el ízlésüket, illetve értékeiket, a televízió közvetítette történetek, reklámok ismétlődő szimbolikus közegébe kerülnek. Ezeket a reklámokat pedig úgy tervezték, hogy a hirdető számára minimális költséggel a lehető legnagyobb közönséget vonzzák, amelynek eladhassák áruikat.

Változást hoz az internet kora

Sas István reklámpszichológus, reklámszakember szerint ugyanakkor azok a módszerek, amelyek folyamatosan bombáznak minket ajánlatokkal, kezdenek teljesen hatástalanná válik az internet születésének hatására. Itt ugyanis mi kereshetünk rá arra, ami minket érdekel – húzta alá.

Az m2 csatornán végbemenő változtatással kapcsolatban azt mondta: az erőszakjellegű reklámot ezzel sikerül kiiktatni, és ha a gyermekeket megkíméljük a reklám erőszakos jellemétől, az bizony üdvözlendő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy nagyon fontos, hogy a gyermek 5 éves korig előtt nem tudja megkülönböztetni a valóságot és a média valóságát. 5 éves kor felett azonban már rájön arra, hogy a reklám másféle kommunikációt hordoz, és felfedezi, hogy rá akarják beszélni, vágyat ébresztenek benne.

Pusztán tiltással nem járunk jól; nem jó döntés, ha a fogyasztás világába nem engedjük be a gyerekeket – fogalmazott a szakember.

Ne tiltsuk le teljesen

A reklámnak az is a dolga ugyanis, hogy felkészítsen egyfajta tudásra; példaként azt mondta, 100 egyetemista csaknem fele ma nem tudja például, mit jelent a THM kifejezés, vagyis szerinte a reklám funkciója, hogy segítsen megérteni a fogyasztói társadalmat.

A Magyarországon is létező reklámetikai kódexben pontosan lefektették azokat a szabályokat, mit szabad és mit nem. Ennek több mint a fele a gyermekeket védi – hangsúlyozta Sas István. A gyerekben például nem szabad olyan érzetet kelteni, hogy úgy érezze, hogy ha nem kapja meg az adott terméket, akkor ő kevesebbet ér – mutatott rá a szakember.

„5 éves korig hagyjuk őket békén, így nagyon jó, ha a egy csatorna a reklámot kizárja a korosztály életéből. 5 éves kor felett pedig tessék őket tanítani, megértetni velük, segíteni nekik abban, hogy a reklámüzenet más, mint amit a mesében lát. 12 év felett pedig semmit nem kell csinálni: a marketingesek ilyenkor már csupán nézik a gyermekeket, mit szeretnének – ilyenkor ugyanis a gyermek diktál” – mondta Sas István.

Felkészítés a tudatosságra

Kósa Éva professzor, gyermekpszichológus, a Fiatalok Médiafogyasztása nevű program szakértője úgy véli, hogy a televízión túl is mindenütt reklámot látnak a gyermekek, az utcán, plakátokon stb. A felkészítő és tudatos, szemet nyitó nevelés egyik módja, hogy a gyermek fedezze fel természetes úton maga a valóságot és a médiát. A reklámot értve a média egyéb hatásaival szemben is lesz majd egyfajta védőfaktor, amely így kiépülhet benne – mutatott rá.

A médiával kapcsolatos kritikus hozzáállás legfőbb faktora a tudás és az ismeret: aki tudja, hogy például a nyelvtanulás milyen fáradtsággal jár, az egy olyan hirdetésnek, amely szerint valaki 8 óra alatt megtanult egy nyelvet, nem dől be – mondta. Egy gyereknek a tudás tehát egy felvértezés a média hatásaival szemben – húzta alá Kósa Éva.

Kiemelte: az ÖRT-nél panasszal lehet írni reklámokkal kapcsolatban, ahol szakértők vizsgálják ki a kifogásokat. Magyarországon is van már egy program, amely médiaértést tanít: a médiatudor program ingyenesen letölthető bármely oktató számára – mondta el Kósa Éva.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Beton vas szerelőket Németországba Német cég keres gyakorlott, profi Betonvas szerelőket hosszú távra Németországba. Első (...)

Magyarországi munka Magyarországi munkahelyre azonnali munkakezdéssel, alkalmazunk betanított gépkezelőket, (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kovács János Magyarország megvétózza a (...)

Ha valakinek nem világos a magyarok (...)

Telepes Hunor Áder János minden magyar (...)

Igazi államelnökünk van oda át. Jó (...)

vgá Szilágyi Zsolt maradt az EMNP elnöke

Minden jót, Sziszi (Szilágyi Zsolt)!

vgá Magyarul a kórházakban: az (...)

üröm az örömben

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor Nagyhéti egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református (...)

LAZAR LACI Zongorakoncert

GRATULALOK...

vgá Hát persze, hogy nem váltják le (...)

miért is váltanák le, kész (...)

vgá Nagybánya polgármesteri hivatala (...)

szép legyen a főtér

Zaboraski Trinita Beiktatták Máramarossziget (...)

Lovász Istvánnak hívják a lelkész (...)

Gabriella Szigeti Beiktatták Máramarossziget (...)

Lehet tudni a nevét?

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

annacska Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Azt gondolom nézzünk szét, (...)

Torjai Anna Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mivel segítette a hatóság a (...)

Viktor950 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Borboly Csaba sepregessen a sajat haza (...)

Marcsi943 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatoságok a tolvajokat,gazembereket (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Ezek a legnépszerűbb települések a Balatonon

Ezek a legnépszerűbb települések a Balatonon

Az ingatlan.com és a bankracio.hu felmérése szerint a balatoni települések közül Siófok, Balatonfüred és Balatonalmádi (...)