Reklam
2023. október 04., szerda Ferenc napja
árfolyam:
1 euro = 4.9752 RON
1 dollár = 277.7786 RON
100 forint = 0.0569 RON

Egy vérből vagyunk jótékonysági futás

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Szeptember végén rajtol az idei 500 kilométeres Egy vérből vagyunk jótékonysági futás.

A Petőfi Sándor emlékév kapcsán formabontó jótékonysági futást tervezünk, míg a korábbi években az esemény véradással és adománygyűjtéssel volt összekötve, idén mindez kiegészül a kultúrával is. Hiszen magyarnak lenni testben-lélekben-szellemiségben olyan sorsközösség vállalása, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani. 

Petőfi Sándor emlékévében az esemény a költő szülővárosából, Kiskőrösről rajtol 2022. szeptember 20-án. Magyarország területén a jótékonysági futás útvonalán Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán lehet vért adni. A magyar-román határt elhagyva Böjte Csaba három gyermekotthonába is befutunk, a nagyszalontai, a nagyváradi és a székelyhídi otthonokat érintjük, ahová adományokat is viszünk. Csaba testvér nehéz sorsú gyermekei kapnak tőlünk sporteszközök mellett egy-egy új cipőt, mert hiszünk abban, hogy az edzőcipők a lelki megküzdés útját is tapossák.

Székelyhídtól Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját is érintjük. 

Az esemény Koltón, a Teleki kastélynál ér véget 2022. szeptember 25-én, vasárnap 12 órakor. A célba érkezést szentmise, majd több órás élményprogramok követi Csaba testvér gyermekei és mindazok számára, akik szeretnének befutni velünk együtt a célba, vagy várni minket ennek az 500 kilométeres útnak a végén.

Terveink szerint lesz táncház, népi játszótér, lovas körhinta, csiga futtató, lengőteke, patkódobálás, kötél dobálás, csengős ügyességi koordinációs játékok, vívás gerendán, hordólovaglás, egyensúlyozós játékok, csutkavár építés, termény válogató, gólyaláb, mocsaras lépegető, teknő horgászat, óriás csúzli, középkori haditábor és íjászat, arcfestés, kézműves foglalkozás, sportprogramok és sok más meglepetés!

Fuss velünk!

A távot az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány felkért ultrafutói teljesítik, hozzájuk lehet majd minden nap két-három ponton csatlakozni. Nevezési díj nincs, regisztráció viszont szükséges. 

Regisztrálj! 
https://docs.google.com/.../1FAIpQLSffp7N1yQrC5k.../viewform

Bővebb információ: 
https://egyverbol.hu/jotekonysagi-futas/

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Dominique 2023.07.12 08:10:36
Sunt doamna DOMINIQUE DELLENBACH, femeie de afaceri de origine franceza si cu domiciliul in Franta. Pentru a lupta împotriva sărăciei și excluziunii bancare, vă ofer online: - împrumuturi comerciale -Imprumuturi personale - Finantare imprumuturi - Cr / Sunt doamna DOMINIQUE DELLENBACH, femeie de afaceri de origine franceza si cu domiciliul in Franta. Pentru a lupta împotriva sărăciei și excluziunii bancare, vă ofer online: - împrumuturi comerciale -Imprumuturi personale - Finantare imprumuturi - Cr 2023.07.12Sunt doamna DOMINIQUE DELLENBACH, femeie de afaceri de origine franceza si cu domiciliul in Franta.

Pentru a lupta împotriva sărăciei și excluziunii bancare, vă ofer online:

- împrumuturi comerciale

-Imprumuturi personale

- Finantare imprumuturi

- Credite imobiliare

Vă putem oferi un preț între 5.000 € și 60.000.000 € la o rată redusă de 0,80% până la 2% pentru petrecerea de sfârșit de an în această perioadă a crizei de sănătate prin care trecem.

Ești bărbat sau femeie de afaceri. Dacă aveți preocupări de management financiar sau dacă nu aveți fondurile necesare pentru a începe propria afacere. Dacă aveți nevoie de un împrumut pentru a stinge datorii sau pentru a vă plăti facturile. Aveți un scor de credit scăzut și astfel vă achitați datorii sau vă plătiți facturile. Ai probleme cu creditele și îți este greu să obții împrumuturi de la bănci sau alte instituții financiare. Dacă aveți nevoie de un împrumut pentru a vă finanța proiectele.

Rata dobânzii la credit este de 0,80% pe întregul credit, iar condițiile ofertei de credit sunt foarte simple. Împrumuturile solicitate se obțin în termen de 72 de ore de la

magazie de dosare.

Oferta mea este serioasa, o veti putea realiza prin procedura care este procedura legala de acordare a creditelor intre persoane fizice.

Contactați-mă astăzi și spuneți-mi suma de bani pe care doriți să o împrumutați.

Adresa mea de e-mail este: dellenbach.dominique1964@gmail.com / TELEGRAM: +33774080645 / TEL/ Whatsapp: +33774080645

Că în zilele noastre există mai mult impact al falsurilor care sunt făcute să creadă în întreaga lume că sunt o structură cinstită, dar în realitate acestea sunt doar falsuri și hash-uri false, doar pentru a abuza de orice și nimic pentru a înșela oamenii care au nevoie urgentă de satisface nevoile lor personale.

Așadar, pentru a evita toți acești parametri, am dorit să vă însoțim în cadrul financiar astfel încât să aveți o soluție adecvată la problemele dumneavoastră financiare care continuă să crească peste noapte.

Pentru mai multe detalii, vă rugăm să specificați suma și durata rambursării creditului dumneavoastră.
Cordial,

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk

Reklam

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel ajánlat Sürgős kölcsönre van szüksége? Személyi kölcsönt adunk? Vállalkozási kölcsönök? (...)

Ostrava Nebankovní konsolidace půjček do 20 milionů Kč. Dostali jste se do dluhové pasti a (...)

Gyors és hatékony hitel Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú hitelre van szüksége? Vállalkozási kölcsönök, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

TRNKOVÁ JAROSLAVA Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Pokud potřebujete podnikatelský (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGŐS HITELEK Üdvözlet! (...)

TRNKOVÁ JAROSLAVA Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Pokud potřebujete podnikatelský (...)

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Nagybánya az irodalomban

Do you need Finance? Are you looking (...)

dr james eric Nagybánya az irodalomban

Do you need Finance? Are you looking (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Szükséged van (...)

Herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Azt akarod, hogy hitelt a holtponton, (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Magánszemélyek közötti (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének (...)

mickaela petrikova Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Üdvözöljük, Hölgyem és Uram, (...)

Herdovapavla Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

SÜRGOS HITELEK Szia Mr./Mrs. (...)

David Czellar Iratkozás magyar nyelvű óvodai (...)

Helló, David Czellar néven mutatkozom (...)

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need Finance? Are you looking (...)

dr james eric Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need Finance? Are you looking (...)

Yveta Cáková Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Nebankovní konsolidace půjček do 20 (...)

dr james eric Budapesti válasz a román tiltakozásra

Do you need Finance? Are you looking (...)

Richmond Fischer Búcsús szentmise Szentháromság (...)

All of you, hello. Richmond Fischer his (...)

Szkandera Marek Nagybányán koncertezik a 100 Tagú (...)

Helló! Valóban finanszírozásra és (...)

asda services One Jazz Fesztivál 2023

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

Andre Coker Máramaros Megyei Focibajnokság

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

asda services Renoir-kiállítás nyílt a (...)

Buna ziua Doresc să folosesc această (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek