no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ferenc pápa: a krisztusi megváltás ingyenes

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

November 21-én, pénteken reggel, Szűz Mária bemutatásának emléknapján a Szentatya a templom megtisztításának napi evangéliumáról elmélkedett a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.


Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, mert rablóbarlanggá tették atyjának a házát. „Jézus tette a megtisztítás gesztusa, hiszen a templomot és azzal együtt Isten népét is megszentségtelenítették. Ez súlyos bűn és botrány” – magyarázta a pápa.

„Az egyszerű nép ellenben jó volt, járt templomba, és nem figyelt ezekre a dolgokra, Istent kereste, imádkozott… Valahol pedig be kellett váltani a pénzét az áldozatokhoz. Isten népe nem ezekért az emberekért járt oda, akik ott kereskedtek, hanem az Istenért járt a templomba. Mégis volt korrupció, mely megbotránkoztatta az embereket”.

A pápa felidézte Hanna, az alázatos asszony, Sámuel anyja bibliai történetét, aki a templomba ment, hogy kegyelmet esdjen fia számára.: „Ugyanis csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, miközben a pap és a két fia korruptak voltak, kihasználták a zarándokokat, és megbotránkoztatták a népet. Azt gondolom, hogy mi a templomban nem annyira a papi magatartásunkkal, hanem a gondolkodásmódunkkal okozunk botrányt, ez pedig a kereskedés és a nagyvilágiasság botránya… Templomba lépve sokszor látjuk a keresztség, az áldások, a szentmiseszándék árjegyzékét. Ez megbotránkoztatja az embereket” – szögezte le Ferenc pápa.

„Éppen csak felszenteltek, amikor egyszer egy egyetemisa csoporttal egy templomban voltam, ahol házasodni szeretett volna egy fiatal pár, mégpedig nászmise keretében. A plébánia adminisztrátora azonban elutasította őket, hogy nem lehet. De miért nem lehet nászmisével együtt? Hiszen a Zsinat ajánlja, hogy mindig mise keretében legyen az esküvő. Mert húsz percnél hosszabb nem lehet a szertartás. De hát miért? Mert egymás után vannak esküvők. De mi nászmisét szeretnénk! Akkor fizessetek kettőt! És hogy nászmisés esküvőjük legyen, duplán fizettek. Ez a megbotránkoztatás bűne” – mondta a pápa.

Hozzátette: „Jól tudjuk, mit mondott Jézus a botrányokozóknak: Jobb, ha a tengerbe vetik magukat. Amikor azok, akik a templomban dolgoznak – papok, világiak vagy asszisztensek – kalmárkodásba fognak, botrányt okoznak. Mi pedig felelősek vagyunk értük. És a világi hívek? Mert ha én ez a saját plébániámon látom, akkor bátran a plébános szemébe mondom. Hiszen az embereknek szenvedést okoz a botrány. Milyen érdekes, Isten népe megbocsátja a papjainak a bűnét a gyarlóságuk miatt, amikor elbotlanak; meg tudnak bocsátani. De két dolgot nem tud megbocsátani Isten népe: ha a pap túlságosan ragaszkodik a pénzhez, és ha sanyargatja a népet. Ezt nem tudja megbocsátani. És botrány, amikor a templom, Isten háza a kalmárkodás háza lesz, mint az említett házasságkötés esetében, amikor bérbe adták a templomot”.

„Jézus nem dühödött fel, mert a harag Istené; őt az Isten háza iránti buzgóság tölti el, hiszen nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni: vagy az élő Istent imádom, vagy a pénzt”. De miért is foglalkozik Jézus annyit a pénzzel? Mert a megváltás ingyenes, Isten ingyenes kegyelmét ő maga hozza el nekünk. Amikor azonban az Egyház kalmár-szelleművé válik, akkor az üdvösség már nem ingyenes ajándék. Jézus éppen emiatt ragad ostort, hogy ezzel a szertartással tisztítsa meg a templomot.

Ma az Egyház Szűz Mária templomi bemutatására emlékezik. A Szűzanya tanítson bennünket, plébánosokat és mindenkit, aki lelkipásztori felelősséget hordoz, hogy tartsuk tisztán a templomot, fogadjuk örömmel az oda érkezőket, mintha közülük mindenki a Szűzanya lenne” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a péntek reggel tartott szentmisén.
 

erdély.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek