rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ferenc pápa: az ősrobbanás elmélete nem összeegyeztethetetlen Isten szerepével

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az ősrobbanás elmélete, miszerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal – mondta kedden Ferenc pápa a Vatikánban.


A katolikus egyház székhelyén ülésező és a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia ülésén Ferenc pápa elmondta, a világ keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét. „A világ teremtése nem a káosz műve, s az eredetét nem valami másra kellene visszavezetni, mivel közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot" – magyarázta a katolikus egyházfő. „Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek" – tette hozzá Ferenc pápa.

A katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, amelyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek. A Vatikán egyik legismertebb ítélete Galileo Galilei ismert asztronómus ellen született, akit azon állításának visszavonására kényszerített a katolikus egyház, miszerint a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva.

A Szentszék az utóbbi időben arra törekszik, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá, s Ferenc pápa megjegyzései elődjei kijelentéseinek sorába illeszthető. XII. Pius pápa az 1950-es években az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte, és ezt II. János Pál pápa 1996-ban megismételte.

2011-ben Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak ellentétben a vallással, de azért számos kérdést válasz nélkül hagynak.

MTI, erdély.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek