Gyertyaszentelés és balázsáldás – egyházi ünnepek február első napjaiban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Két egyházi ünnepre készülhetnek a hívek a következő napokban: február másodikán Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van, harmadikán pedig Szent Balázs püspökről emlékezik meg a katolikus egyház.


Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február másodikán arra emlékezik az egyház, hogy Szűz Mária bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban, negyven nappal születése után. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt az agg Simeon is, aki a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte Jézust. Erre emlékezvén alakult ki a gyertyaszentelés szokása. Ezen a napon a szentmisék a gyertyák megszentelésével kezdődnek, és gyertyás körmeneteket is tartanak.

Szent Balázs ünnepe Február 3-án Szent Balázs napja van. Ehhez a naphoz fűződik a balázsáldás szokása, amikor a pap a szentmise után két kereszt alakba illesztett gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja: „Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj- és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Ámen.” A legenda szerint ugyanis Balázs püspök megmentett egy fiút, akinek halszálka akadt a torkán, és a fiú anyja hálából ételt és gyertyát adott neki. Szent Balázs-püspök Diocletian római császár idejében sok csodás gyógyítást vitt véghez, ezért bíróság elé hurcolták, de mivel nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került, végül lefejezték. Hiedelmek Általánosan elterjedt időjárás- és termésjósló hiedelmek kapcsolódnak február másodikához. Közismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszabújik a barlangba, és még negyven napig tart a hideg. Általában úgy vélik, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik, illetve szűk termésre számíthatnak a gazdálkodók. Február harmadikáról pedig egyes vidékeken azt tartják, hogy ha ezen a napon esik, akkor nyáron jég veri el a termést.

(szekelyhon.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6623 RON
1 dollár = 3.7780 RON
100 forint = 149.46 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

17 cm friss hó az IZVORÁN A hétvégén ismét ideális hóviszonyok mellett sielhetnek az IZVORÁN !!!!! Használják ki a (...)

Sieljünk az IZVORÁN Gyönyörü téli táj, letaposott pálya, jó hangulat várja a sportolni vágyókat a Brazi 2 (...)

Hollandia:snack gyártás 6 hölgynek Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk munkavállalókat, 6 (...)

adj fel hirdetést
reg2

SZAVAZÁS

Ön részt vesz a 2018. áprilisi magyarországi országgyűlési választásokon?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

...ami pedig ezt az irományt illeti, (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Stimată Laura Ghinea! Citind de mai (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Kedves Laura Ghinea! Többször (...)

Laura Ghinea presedinte UAP Filiala Baia Mare Az „ásító torony” alatt (...)

Buna ziua. Ma bucur ca subiectul (...)

Laczkó Zoltánné Az „ásító torony” alatt (...)

Kuzmányi István nem az írásai miatt (...)

Bodor Levi Az „ásító torony” alatt (...)

Tisztelt Kisebbségekért - Pro (...)

Torjay Valter A síri csend birodalmában

Nagy örömmel olvastam Ferenc bátyám (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Szika Levente Zoltán2018.01.20 (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Egyetértek az előttem 'szólóval', (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

A régi Nagybánya (...)

Péter Károly Kormányellenes tüntetéssel indult (...)

Juh szellem, de demokratikus és jogos.

vgá A PSD visszaállítaná a királyságot?

érdekes, hogy a PSD akarja ezt

Nemzethy A bukaresti királyi palotában (...)

Béke poraira! Avagy: 'Halottról jót, (...)

Nemzethy Erdély hizlalta Nagy-Románia (...)

Ma is így van ez, mert CSAK AZ (...)

Grof Laszlo - Oxford Kétnyelvű utcanév táblákat (...)

Gratulalok - a jozan esz is igy kivanja!

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

A 'Beszámoló'-t azért nem kellett (...)

Fülöp Indi Viktória Újabb történelmi pillanat (...)

csodás látványképek. pocsék (...)

Csaba Mindenki elmondhatja véleményét a (...)

itt magyarhonban minden nagyon jo, az (...)

Ernest Gondolatok egy régi-új iskola (...)

Enikő drága! Mindenki tudja, hogy sok (...)

Harmath Sándor Magyarország megvétózza a (...)

Helytelen a 'megvétózza' kifejezés (...)

László Gróf Elhunyt az Aranycsapat utolsó tagja

R.I.P. Tóth II. József, R.I.P. (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

morosán Nagybánya, Románia Ifjúsági (...)

nem is lenne olyan rossz ötlet. jár (...)

Petofi Sandor Program osztondijasa Kivizsgálást indítanak a besztercei (...)

Mar eldontottek hogy nem volt etnikai (...)

Oshonoi Árthur Kolozsvárra és Nagyváradra látogat (...)

Ideje rendet tenni Orbán Viktornak a (...)

vgá Dragnea mégsem támogatja az (...)

Korai volt az öröm, talán egy (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Fából épül 70 emeletes felhőkarcoló Tokióban

Fából épül 70 emeletes felhőkarcoló Tokióban

Többnyire természetes anyagokból rakják össze, és a hagyományos felhőkarcolóknál kétszer drágább lesz a Tokióban (...)