rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Katolikusok Ázsiában: utánpótlás-nevelés?

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Megtéríthető lelkek reményében látogatott Dél-Koreába Ferenc pápa, aki januárban Srí Lankán és a Fülöp-szigeteken folytatja a hit terjesztését a katolikus egyház által nehéz, de ígéretes terepnek tekintett Ázsiában.


„El kell mennem Ázsiába” – mondta egy éve Ferenc pápa, miután brazíliai útjáról visszatért a Vatikánba. Az idő múlt csütörtökön jött el, amikor ötnapos látogatásra Dél-Koreába érkezett. Ebben az évezredben még nem járt katolikus egyházfő Ázsiában, legutóbb II. János Pál volt 1999-ben Indiában. Ferenc januárban utazik Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre, utóbbi helyen a régió katolikusainak több mint a fele, mintegy 80 millió hívő él, s előtte két pápa járt ott, VI. Pál 1970-ben, valamint II. János Pál 1981-ben és 1995-ben. A Vatikán állítólag tárgyal arról, hogy a Buenos Aires érsekéből, Jorge Mario Bergoglióból lett egyházfő Japánba is elutazzon. A 127 milliós távol-keleti országban ugyan alig 400 ezer katolikus él, de a pápa fiatal papként oda szeretett volna eljutni térítő munkára.

A Föld lakosságának 60 százalékát adó Ázsiában a világ katolikusainak csupán a kilencede, 130 millió hívő él, ám a létszámuk a világ nagy régiói közül csak Fekete-Afrikában emelkedik gyorsabban. Ebből a szempontból Ferenc a legjobb országba érkezett, amikor a repülőgépe leszállt egy Szöul melletti légitámaszponton – a pápa pedig a fényes külsőségektől való tartózkodását ott is jelezve, egy egyszerű Kia Soul kompakt autón hajtatott a nunciatúrára –, hiszen Dél-Koreában csaknem megháromszorozódott a katolikusok száma azóta, hogy II. János Pál 1989-ben ott járt.

Az 50 milliós országban 5,4 millióan vannak, míg a protestánsok 8,7 millióan. Az utóbbiak száma azonban stagnál, ráadásul az igehirdetésüknél a több évszázados konfuciánus hagyományokat rugalmasabban figyelembe vevő katolikusok nyája gyorsan gyarapodik, miközben a dél-koreai protestánsok tekintélyét botrányok is tépázzák. Idén februárban például David Yonggi Cho, a szöuli székhelyű pünkösdista Yuido Full Gospel Church – amely azt állította magáról, hogy 830 ezer fővel a világ legnagyobb gyülekezete – alapítója és vezetője háromévi felfüggesztett börtönt és 5 millió dollárnak megfelelő pénzbüntetést kapott adócsalásért és sikkasztásért.

A katolicizmus a történészek szerint 1784-ben jelent meg a Koreai-félszigeten, amikor a Pekingben megkeresztelkedett Ju Szang Han megnyitotta imaházát Phenjanban. Az uralkodó Csoszon-dinasztia azonban nem nézte jó szemmel a vallás terjedését, és a XVIII–XIX. században legalább tízezer katolikust fejeztek le, fojtottak vízbe, temettek el élve vagy kínoztak halálra. Ferenc pápa szombaton közülük 124 mártírt avatott boldoggá. Az 1970–1980-as évek dél-koreai katonai diktatúrája idején pedig a katolikus egyház az ellenzékiek menedékévé vált, a Szöul központjában álló Mjongdzsong-székesegyházban találtak vigasztalásra a rendszer ellenfelei és a hozzátartozóikat börtönökben vagy kivégzéseken elvesztők.

Fotó: HVG

A pápa – aki találkozott a gyerekkorában Julianna névre keresztelt, de később buddhista nevet is kapott, magát felnőttként vallástalannak minősítő Pak Gjun Hje dél-koreai elnökkel, Pak Csong Hi néhai diktátor lányával is – hétfőn ugyanebben a székesegyházban tartott misét, ahol a Koreai-félsziget békés újraegyesítéséről is beszélt. Szóba hozta ezt már – a forgatókönyvtől eltérve – múlt pénteken is, amikor emellett óvta a néhány évtized alatt a szegénységből a világ 15. legnagyobb gazdaságává emelkedett Dél-Korea fiataljait a fogyasztói társadalom túlzásaitól. Újraegyesítési kérése azonban Phenjanban vélhetően süket fülekre talált, az ortodox sztálinista Észak-Korea – a hétfőn kezdett dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlatra hivatkozva – elutasította Szöul meghívását, hogy delegációt küldjön a pápalátogatásra.

A vallásgyakorlást formailag, de szigorú felügyelet alatt és rendkívül korlátozottan engedélyező Észak-Koreánál – ahol egy becsempészett Bibliáért súlyos börtön jár – azért jobb, de korántsem rózsás a katolikusok helyzete Kínában. A hatalmas ázsiai országban már 1294-ben megjelentek az első misszionáriusok, és a katolicizmus főleg a gazdagok körében nyert teret. Az 1949-ben hatalomra került kommunista párt azonban, ideológiájának megfelelően, ellenségének tekintette a vallást, a hittérítőket kiűzte az országból, és 1957-ben létrehozta az állami Kínai Hazafias Katolikus Szervezetet, amely elutasítja a Vatikán fennhatóságát, és maga nevezi ki a püspököket, amit a Szentszék a saját elidegeníthetetlen jogának tart. Az 1966–1976 közötti kulturális forradalom idején pedig számos katolikust megöltek, és sokat véresre vertek a lelkes ifjúkommunisták.

Kínában a becslések szerint 9–12 millió katolikus élhet, a szám az illegálisan működő gyülekezetek nagysága miatt bizonytalan. Azt viszont tudni lehet, hogy az állami szervezet és annak hetven püspöke irányítása alatt 5,3 millióan gyakorolják a hitüket. Az ezredforduló után Pietro Parolin bíboros – akit Ferenc tavaly a Vatikán államtitkárává, vagyis a miniszterelnökévé nevezett ki – fontos szerepet játszott annak az egykori kelet-európai szocialista országokban is jól ismert megállapodásnak a kidolgozásában, hogy az előző évek konfliktusait lezárva a püspöki kinevezéseket a kínai hatóságok és a Szentszék közösen hagyják jóvá. A kompromisszumot azonban Peking 2010-ben felrúgta, amikor a Vatikán akarata ellenére szentelt fel egy püspököt, majd két évvel később házi őrizetbe vett egy másikat, aki kilépett az állami szervezet kötelékéből.

A Vatikán és maga Ferenc is úgy látja, hogy a piacgazdaság térnyerésével a kommunista eszmék hatása gyengült, és ideológiai vákuum keletkezett Kínában, ahol lenne keresnivalója a katolikus egyháznak. Ezért kutatják a kapcsolatok javításának lehetőségét. A Vatikán felvetette, hogy a nagykövetségi feladatot ellátó nunciatúrát a Peking által renegát tartománynak tekintett Tajvanról Kínába helyezik át. Ferenc három nappal tavaly márciusi trónra lépése után levelet írt Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfőnek, és választ is kapott. Ahogy a pekingi külügyminisztérium is nyugtázta, múlt csütörtökön, amikor a repülőgépe Kína fölé ért, a pápa táviratban üdvözölte Hszit és a kínai népet. Ez rutin, a katolikus egyházfő minden államfőt és népet üdvözöl, amikor országuk fölött átrepül – Róma és Szöul között Ferenc kilenc táviratot küldött –, ezúttal mégis történelmi esemény. Peking ugyanis korábban soha nem engedte be a pápát szállító repülőgépet a légterébe, II. János Pálnak is ki kellett kerülnie az országot, amikor 1995-ben a Fülöp-szigetekre utazott.

Az ázsiai terjeszkedés vérfrissítésként is jól jönne a katolikus egyháznak, mert az ottani hívők és püspökeik kevésbé foglalkoznak a száraz teológiai kérdésekkel, nem dogmatikusak a szexuális erkölcsösség terén, és nézeteikben meghatározó a társadalmi igazságosság keresése, ami Ferenc pápa igehirdetésének is az alapja. Ez persze nem független attól, hogy a katolikusok Ázsiában – ahol a lakosság 3 százalékát adják, míg Latin-Amerikában a 72 százalékát – csupán a Fülöp-szigeteken élnek többségben, másutt, Dél-Korea kivételével, egy számjegyű az arányuk, s Pakisztánban a muszlim, Indiában pedig a hindu szélsőségesek üldözik őket. Vagyis egyszerre lehetnek erősek hitükben, és kínálnak vonzó válaszokat a katolicizmus iránt érdeklődőknek.

hvg.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek