rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Már 840 ezer felhasználónál jár a legós anti-Facebook, és Magyarországra is jön majd

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A kis startup Ellótól kezdve a Google méretű óriásokig majdnem mindenki elbukott, aki a közösségi hálózatok Facebook által uralt terébe próbált betörni. Hasonlóval próbálkozik most a Lego is, ám a játékgyártó olyan pályán rúg labdába, ahol a Facebook (hivatalosan) nem is focizhat. Azt is megtudtuk, hogy Magyarországon mikortól lesz elérhető a Lego Life.


“Nem a Facebook pályájára akartunk belépni. Hiszen oda hivatalosan eleve csak 13 évesnél idősebbek regisztrálhatnak. És ha megnézzük, a legtöbb ma népszerű közösségi szolgáltatással a tinédzserkorú fiatalokat célozzák. A Lego Life-ot a 13 év alattiak sajátosságait figyelembe véve terveztük, ezen a pályán pedig nemhogy nincs erős verseny, hanem kifejezetten egyedül vagyunk” – mondta el a HVG-nek Rob Lowe, a vállalat Lego Life-ért felelős vezetője a vállalat billundi központjában.

A szolgáltatás tervezésekor prioritásként kezelték, hogy a célközönségként meghatározott gyerekeknek csak pozitív élményeik legyenek, sem zaklatás, sem trollkodás ne nagyon fordulhasson elő. Ezt jól illusztrálja például a kommentrendszer, ahova nem szöveges hozzászólást lehet tenni, hanem az előre meghatározott matricák közül választva lehet véleményt nyilvánítani. De már az “ismerkedés” is a biztonságot szem előtt tartva zajlik: nincs más szolgáltatásokkal összekötött ismerőskereső, csak azok találhatják meg egymást, akik a való életben is “egy téren játszanak”, és elmondják egymásnak a rendszerbéli nevüket.

A Facebook és a YouTube mellett, nem pedig helyettük

Lowe szerint egyáltalán nem céljuk Facebook- vagy YouTube-méretűre növekedni, alapvetően nem is az motiválta őket, hogy feltétlenül létrehozzanak egy óriási tagsággal rendelkező közösségi oldalt. “Egyszerűen csak észrevettük, hogy a legózó gyerekek szívesen osztanák meg alkotásaikat a környezetükön kívül másokkal is. Másrészt megvan bennük már a legkisebb kortól az igény a mobil eszközök nyomogatására” – mondta a vezető, aki szerint erre a két dologra válaszul hozták létre a kisgyerekek számára tervezett (de bárki által használható) Lego Life-ot.

Ezzel együtt a Lego Life-ot használók tábora igen szépen növekszik. A vállalat február 1-jei induláskor azt tűzte ki célul, hogy mostanra 450 ezer felhasználója legyen a közösségi szolgáltatásnak, ehhez képest már 840 ezernél jár a számláló. Felvetésünkre, miszerint nem juthat-e vajon a sok taggal rendelkező, de szinte nulla aktivitást mutató Google+ sorsára a rendszer, azt a választ kaptuk, hogy már 140 ezer legós építmény fotóját töltötték fel az oldalra, a lájkok száma pedig a 3 millió felé közelít, így az inaktivitás veszélye jelenleg biztosan nem fenyeget.

© Lego

Legóélet Hungária

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a Lego Life jelenleg csak az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban elérhető. A vállalatnál természetesen már van menetrend a további országok megnyitási sorrendjére. Rob Lowe szerint igyekeznek még idén év végén elérhetővé tenni a legós közösségi szolgáltatást Magyarországon is, de legkésőbb a jövő év első hónapjaiban mindenképpen elér hozzánk is a Lego Life.

Addigra sok újdonság is lesz a szolgáltatásban. Az első lesz a heti építős kihívásokra fotót nevező felhasználók jutalmazási rendszere, ez júniusban kerül a Lego Life-ba, melynek regisztrált tagjai a digitális legovilágon belül költhetik majd el pontjaikat.

© Lego

Várhatóan még idén megoldják azt is, hogy ne csak fotókat, hanem videókat is közzétehessenek a felhasználók. Lowe elmondása szerint ennek technikai akadálya nincsen – a Lego által “üzemeltetett” rendszerbéli karakterek profiljain már most is láthatók mozgóképek –, adatvédelmi problémákat viszont erősen felvet a dolog. A videókon ugyanis szerepelhet például a gyerekek hangja, ami már igen erősen személyes, érzékeny “adatnak” számít, arról nem is beszélve, ha mondanak is valamit a felvételen. Éppen ezért moderálni kell majd a videókat is, ami azonban jóval több erőforrást igényel, mint jelenleg az egyszerű fotók moderálása. (A képek közül a rendszer automatikusan kiszűri azokat, melyeken emberi arcot vagy feliratot vél felismerni, a potenciálisan problémás elemeket pedig egyenként, emberek nézik át.)

Szintén fontos újítás lehet az értesítési rendszer bevezetése, hogy a felhasználóknak jelezzen az alkalmazás, ha valami számukra fontos történt a közösségben.

Az asztali gépes verzión viszont nem dolgoznak. A Lego Life vezetője nem zárta ki, hogy később készül majd böngészős felület is a rendszerhez, de úgy látják, hogy weboldalak helyett – például a lego.com helyett is – a gyerekek közül sokan első körben nem a weben néznek szét, ha érdekli őket valami, hanem az alkalmazásboltokban keresnek hozzá appot.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek