rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Megvan a barcelonai kísérleti koncert járványtani eredménye

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy hónappal azután, hogy járványügyi kísérletként nagyjából 5000 résztvevővel tartottak koncertet Spanyolországban, a szervezők azt közölték: nem látják jelét annak, hogy a résztvevők között magasabb lenne a fertőzöttek aránya, mint az átlagos populációban – írja a BBC nyomán a hvg.hu.


barcelonai rendezvény utáni két hétben összesen 6 résztvevőről bizonyosodott be, hogy megfertőződött a koronavírussal. Az azonos életkorú barcelonaiak között ugyanebben az időszakban arányaiban kétszer ennyi fertőzöttet regisztráltak. A hat fertőzött közül négyről ráadásul be tudták bizonyítani, hogy nem a koncerten kapta el a fertőzést. A koncerten negatív PCR-teszttel, kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett, de távolságtartás nélkül vehettek részt az önkéntesek. A szervezők azt kívánták bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani. A koncertet a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely az első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori rendezvényen nagyjából ötszázan vettek részt, és senki sem fertőződött meg.

(transindex.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek