rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

"Nagy szerencse kellett ehhez a döntetlenhez"

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott Dániával a debreceni Nagyerdei Stadionban csütörtökön rendezett barátságos mérkőzésen. Így látták a meccset a szövetségi kapitányok.


Csütörtök este jó iramú, izgalmas meccset vívott egymással a magyar és a dán csapat, és bár az északiak a hajrában akár több góllal is nyerhettek volna, végül tartottuk az eredményt, így lett 2-2 a meccs.

A lefújás után Pintér Attila, akinek ez volt a második találkozója a válogatott kispadján, így értékelt.

Az eredménnyel nagyon elégedettek vagyunk, hatvan percig mi is szervezetten játszottunk" - mondta a szakvezető, majd hozzátette, ezt követően vették át a dánok az irányítást, aminek elkerüléséhez a középpályán kellett volna többet mozognia a játékosainak.

A magyar szakvezető szerint csapata "nagyon jól állt a lábán", egyúttal megköszönte a szurkolók támogatását, mert nélkülük nem sikerült volna megtartani a döntetlent. Megjegyezte, még csak az út elején járnak, több összetartásra és támogatásra van szükség ahhoz, hogy olyan egységes csapat legyen, mint a dánoké.

"Az első félidőben lassan játszottunk, ennek ellenére a magyaroknak egyetlen egy helyzetük volt, amelyet gólra váltottak. A második játékrészben szerkezetet váltottunk, ennek pedig meglett az eredménye, hét-nyolc helyzetünk volt, domináltuk az összecsapást" - értékelt Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya.

Az első magyar gól szerzője, Dzsudzsák Balázs az NSO TV-nek adott interjújában elmondta, jobb meccs volt, mint a finnek elleni, de védekezésben voltak hibák, így nem kell szépíteni a tényt, nem játszott olyan jól a válogatott.

"Szerencse is kellett ahhoz, hogy 2-2 legyen, nyilván ha jobban védekezünk, akkor lehet, meg tudjuk tartani az eredményt. Azt mondom, örüljünk ennek az eredménynek, aztán a támadásokra azt mondom, 100 százalékos volt. Ennél több helyzetünk nem volt, ezeket pedig sikerült berúgnunk, gyakorlunk, aztán reméljük, ennél rosszabb eredmény nem lesz.."

A szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozat előtt a magyar válogatott június 4-én az albán, három nappal később pedig a kazah csapattal találkozik a Puskás Ferenc Stadionban.

(hir24.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek