Szent Ferenc élete - röviden

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Ma, október 4-én, Szent Ferenc napján, röviden bemutatjuk a katolikus egyház népszerű szentjének életútját. Magyar nyelvű búsús szentmise, Nagybányán, a hatvani Szent Ferenc kápolnában lesz, ma, 17 órától.


1181 vége (1182)

Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere, anyja Pika, egy finom lelkű, művészetkedvelő, francia származású asszony volt. Édesanyja Jánosnak keresztelte, majd mikor apja hazatért, inkább a Ferenc nevet adta neki. Hiszen a Jánossal ellentétben, a Ferenc név a gazdagság, kényelem, társasági ember, nemes udvari magatartás tulajdonságait foglalta össze. Bernardone nem törődött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, ezért a fiú tékozlóan bánt a pénzzel, vakmerően adakozó volt.

1198-1204

Megválasztották vezető táncosnak, ami azt jelentette, hogy hatalmas lakomákról, fantáziadús programokról gondoskodott a város fiataljai számára. Ennek költségeit általában magára vállalta, más emberek helyett. A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt. Perugiában fogságban volt - az assisiek ugyanis háborút viseltek Perugia ellen -, amikor „magasabb rendű dolgokról” kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. 

Az Aquila felé vezető úton fordulat áll be az életébe. „Mond csak Ferenc - kérdezi álmában egy hang -, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolgaAz Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért?” - Ferenc szemében ekkor a világról lehull a lepel: minden ember csak szolga, nincsenek urak. Csak egyvalaki úr, és ő minden teremtmény felett áll. Csak ő tarthat igényt szolgálataira. –Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Térj vissza a földre, ahol születtél, és ott megmondják neked, mit kell tenned.

Hazatér: a több ima és a templomok csendjében végzett elmélkedés segítségével igyekszik megismerni Isten akaratát, életére vonatkozóan. 

leprással való találkozás döntő hatással van élete további alakulására: „… míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása… az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük,az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére”. (Végr.)

1205

A San Damianoi romos kápolnában imádkozás közben megszólal a kereszt: „Ferenc menj és építsd újjá egyházamat…”

Azonnal hozzálát a romos kápolnák kijavításához. Assisi környékén felújít három romos kápolnát: a San Damianoit, a Szent Pétert és a Porciunkulát, ami fölé később felépítik az Angyalos Boldogasszony bazilikát.

1208

Igazi fordulat 27 éves korában következik be, ,amikor a szentmisében, az evangéliumi szakasz arról szól, hogy Jézus a tanítványokat kettesével küldi szét hirdetni az evangéliumot, és azt mondja nekik: 

Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsatok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…”(Mt 10,7-20). 

A fiatal Ferenc az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalál arra, aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Életvitelét látva mások is csatlakoznak hozzá, szegénység,tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsokat megtartva.

1209

Amikor regulát kell írnia társai számára, mert egyre többen követik őt, és ezért Róma jóváhagyása kívánatossá vált, akkor azt így kezdi: A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát…”S egyszerűen összefűzött néhány evangéliumi idézetet saját figyelmeztetéseivel. Ez maradt Rendünk alapszabálya mind a mai napig.

1212

Klára elhagyja a szülői házat, és Ferenc „felfogadja őt az engedelmességre”, azaz szerzetesi életet kezd Ferenc eszménye alapján 1212 Virágvasárnapján.. Klára utódai a Klarissza nővérek különböző ágai: a „Szegény Úrnők”.

1219

Ferenc elmegy a Szentföldre és találkozik Melek-el-Kamel szultánnal. Fegyver nélkül hirdeti az evangéliumot..

1223

Karácsonyán Greccioban felidézi Jézus születését (az első élő betlehemes).

1224

Ferenc 1224 szept. 14-én La Verna hegyén hosszas imádság és böjt után megkapja Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit, stigmáit.

1225

Ferenc félig vakon, tizenkétféle betegségtől szenvedve megírja a „Teremtmények énekét” (Naphimnuszt).

1226 

májusában megírja a Végrendeletét, s halála közeledtét érezve visszatér a Porciunkulába.

1226

Október 3-án halt meg

4-én temették el a Szent György templomba. 

Alig két évvel később IX. Gergely pápa szentté avatta. Földi maradványait 1230-ban viszik át és temetik el a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikába.

(ofm.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6495 RON
1 dollár = 4.0769 RON
100 forint = 143.84 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Allasajanlat Firma specializat în flori vii și decorațiuni angajează personal pentru dezvoltare strategică (...)

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh