rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Újabb kilencezer éves kőmaszkot találtak a régészek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kilencezer éves, kőszerszámokkal gondosan kidolgozott, emberi arcot mintázó kőmaszkot találtak Ciszjordánia déli részén, Hebronnál, melyet az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakértői szerint kultikus szertartásokhoz használhattak az újkőkorszakban élő emberek – írja az MTI.


Az eredetileg a hebroni-hegyekben fellelt ritka tárgy megszerzéséhez az IAA műkincsrablás elleni egységének információja vezetett el, a régészek pedig a neolitikum második szakaszára, azaz

KILENCEZER ÉVVEL EZELŐTTIRE DATÁLTÁK A LELETET.

A mészkőből készült szimmetrikus arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá, szélébe pedig négy lyukat véstek, valószínűleg azért, hogy rögzíteni lehessen az emberek fejére.

A kőmaszkokat a mezőgazdasági forradalom idejéhez kötik, amely a vadászattól és a gyűjtögetéstől az ősi mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez és a növénytermesztéshez vezetett el. Az átmenethez a társadalmi struktúra változása, és a rituális-vallásos szertartások erőteljes növekedése is társult, így ennek az időszaknak a kultikus leletei közé tartoznak többek közt

  • az ember formájú szobrok,
  • a vésett-mintázott koponyák
  • és a faragott kőmaszkok is.

Ekkoriban az ősök kultuszát gyakorolták, és a házak padlózata alá temették az elődök koponyáját. Az emberi arcot mintázó kőmaszkot is rituális szertartásnál használhatták.

Az IAA hangsúlyozta, hogy eddig tizenöt hasonló maszk került elő az egész világon, de csupán kettőnek ismerik pontosan az eredeti lelőhelyét. A többi maszkot ráadásul magángyűjteményekben őrzik – bár 2014-ben például többet kiállítottak Izraelben –, ami erősen megnehezíti a tudósok hozzáférését, és kutatásukat.

(index.hu)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek