A Jobbik nélküli közös fellépésre szólította fel az ellenzéket Fodor Gábor

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Magyar Liberális Párt elnöke közös fellépésre és politikai együttműködésre szólította fel a „demokrata” ellenzéki pártokat.


Nem arról kell ábrándozni, hogy hogyan lehet a Jobbikkal együttműködni, hanem végre tettekre van szükség – mondta Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kijelentette: nem arról kell beszélni, hogy kinek milyen problémái vannak a másikkal, ugyanis az alapértékekben a demokratikus pártok egyetértenek.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a Jobbik láthatóan úgy érzi, hogy van keresnivalója a baloldali választók között is. Ez viszont tévedés, mert a liberális és a baloldali szavazók jelentős része szilárd értékrenddel rendelkezik – közölte.

A sajtóban jelennek meg általában olyan híradások, amikor különböző értelmiségiek a Jobbikot is magában foglaló technikai koalícióról beszélnek, de a Liberálisok szerint értékalapon határt kell húzni, a demokrata ellenzéki pártoknak kell együttműködniük – szögezte le.

A miniszterelnök hétvégi, a Fidesz kongresszusán elhangzott beszédére reagálva Fodor Gábor azt mondta, hogy 1988-ban közösen, 37-en alapítottak egy liberális pártot, a mai Fidesz viszont távol áll attól a Fidesztől. Hozzátette, már személyesen és politikailag is távol állnak egymástól Orbán Viktorral. A kormányfő annak a Nyugatnak a halálát vizionálja, ahová már közel egymillió magyar ember szeretne kimenni; lehet ellenségképeket gyártani, de a magyarok többsége ma is Európa-párti – összegzett.

Egy kérdésre felelve elfogadhatatlannak és a paternalizmus tipikus tünetének nevezte, hogy Tállai András, Mezőkövesd volt polgármestere, adóügyekért felelős államtitkár és NAV-elnök – sajtóhírek szerint – elérte, hogy a településen a Mol csökkentse az üzemanyagok árát.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6536 RON
1 dollár = 3.9215 RON
100 forint = 14912 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

sara.finanza KÜLÖNLEGES AJÁNLAT MINDEN 5000 15.000.000 Fejezd be a vonatkozik, azért vagyunk ott, hogy a (...)

Londoni álláslehetőségek nyelvtudás nélkül Cég bemutató: 10 éve foglalkozunk szállás és munkaközvetítéssel Londonban. Az eddigi (...)

Hollandiai állások azonnal Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk munkavállalókat: - párok - baráti (...)

adj fel hirdetést
jogaink

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Grof Laszlo - Oxford Kétnyelvű utcanév táblákat (...)

Gratulalok - a jozan esz is igy kivanja!

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

A 'Beszámoló'-t azért nem kellett (...)

Fülöp Indi Viktória Újabb történelmi pillanat (...)

csodás látványképek. pocsék (...)

Csaba Mindenki elmondhatja véleményét a (...)

itt magyarhonban minden nagyon jo, az (...)

Ernest Gondolatok egy régi-új iskola (...)

Enikő drága! Mindenki tudja, hogy sok (...)

Harmath Sándor Magyarország megvétózza a (...)

Helytelen a 'megvétózza' kifejezés (...)

László Gróf Elhunyt az Aranycsapat utolsó tagja

R.I.P. Tóth II. József, R.I.P. (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

NÁDASSY JÓZSEF Vidám Versek Versmondó Versenye (...)

Abrankó Erzsébet megosztott egy (...)

morosán Nagybánya, Románia Ifjúsági (...)

nem is lenne olyan rossz ötlet. jár (...)

Petofi Sandor Program osztondijasa Kivizsgálást indítanak a besztercei (...)

Mar eldontottek hogy nem volt etnikai (...)

Oshonoi Árthur Kolozsvárra és Nagyváradra látogat (...)

Ideje rendet tenni Orbán Viktornak a (...)

vgá Dragnea mégsem támogatja az (...)

Korai volt az öröm, talán egy (...)

RIST ZITA HAJNALKA Vihar utáni kártérítési (...)

Sajnalatos modon a hatosagok (...)

Kulcs Nagybánya egyik történelmi (...)

Csodálatos dolog ez. Vigyázzunk (...)

Sogor Andras Hetvenezer látogatót mozgatott meg a (...)

Hat en ott voltam es epp hogy nem (...)

Harmath Lajos Magyarország megvétózza a (...)

Szerintem az is szempont lehet, hogy a (...)

Harmath Lajos Macron beengedné a schengeni övezetbe (...)

Minél előbb, annál jobb!

vgá Egy üdítő színfolt városunkban: a (...)

nagyon örülök zita, h tetszett a (...)

RIST ZITA HAJNALKA Egy üdítő színfolt városunkban: a (...)

Nagyon jo a bemutato szoveg,rovid (...)

Sógor András DARNAI ÁRPÁD – a máramarosi magyar (...)

Nyugodjék békében.

RIST ZITA HAJNALKA Nagybányai úszó is versenyzik a (...)

A NYITOUNNEPSEGGEL AZ ANYAORSZAGIAK (...)

Grof Laszlo - Oxford Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

Gratulalok a Teleki Magyar Haz aldott, (...)

Grof Laszlo - Oxford 130 éve született és 30 éve halt (...)

Koszonom-koszonjuk a megemlekezest, - (...)

RIST ZITA HAJNALKA Pénteken kvíz-est

Nagy lelkesedessel varom minden honap (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Magyarázatot kér a Szatmár megyei prefektus Nagykároly polgármesterétől a múltheti szoboravatással kapcsolatban

Magyarázatot kér a Szatmár megyei prefektus Nagykároly polgármesterétől a múltheti szoboravatással kapcsolatban

Magyarázatot kért Darius Filip Szatmár megyei prefektus Nagykároly polgármesterétől, Kovács Jenőtől, amiért a (...)