rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Áder János köszönetet mondott a New Jersey-i magyaroknak

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Köszönetet mondott szombaton Áder János köztársasági elnök a New Jersey állambeli Passaicban élő magyaroknak nyelvük és kultúrájuk megőrzéséért.


Passaicban, ahol hajdan a főleg a helyi iparban elhelyezkedő magyarok lélekszáma az előző századforduló és az első világháború közötti időben érte el a mintegy 110 ezres csúcspontját, első alkalommal járt magyar államfő.

Áder János a mintegy 250 fős hallgatósága előtt köszönetet mondott a tanároknak, akik évről évre szombatonként időt és energiát nem kímélve mindent megtettek azért, hogy az ifjú generáció számára a magyar szó továbbra is ugyanazt jelentse, mint Tamási Áronnak, aki szerint a magyarságot nemzetté a magyar szó tette. Köszönetet mondott a szülőknek, akik rendszeresen elviszik a gyermekeiket a magyar iskolákba, akár kétórányi útra lévő településekről is.

"Köszönet a családoknak minden egyes magyar szóért, amikor otthon egymással szót váltanak. Mert ahhoz, hogy a magyar szó kifejező ereje megmaradjon, ahhoz, hogy ugyanazt jelentse minden egyes vers, minden egyes ének a következő generációnak is, ahhoz nélkülözhetetlen, hogy minden egyes családban magyar szó hangozzék el, amikor esténként összejönnek" - mondta a köztársasági elnök.

Áder János köszönetet mondott a fiataloknak, akik megtanulnak magyarul, mert nagy a csábítás, hogy Amerikában csak az angolt használják. Emlékeztetett rá, hogy Amerika gyarapodásához olyan emberek járultak hozzá, akiknek az anyanyelve magyar volt. Példaként hozta fel, hogy Teller Ede és társai Los Alamosban, amikor az atombomba kifejlesztésén dolgoztak, az igazán nehéz problémák megvitatásánál magyarra váltottak, amit amerikai kollégáik a "marslakók nyelvének" neveztek. Az elnök megköszönte az egyházaknak és a cserkészetnek is az amerikai magyarság saját kultúrájának megőrzésében játszott szerepét.

Az elnök a találkozó előtt részt vett egy, a fennállásnak 110. évfordulóját ünneplő passaici Szent István Római Katolikus Templomban Vas László plébános által celebrált misén, valamint Németh László iskolaigazgató és a helyettese, Kerekes Judit kalauzolásával a Szent István Hétvégi Magyar Iskolával és tanulóival ismerkedett.

A találkozón a magyar közösség tagjai részéről egyebek között köszönetnyilvánítás hangzott el a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai által az amerikai magyar közösségek érdekében immár második éve végzett munkájával kapcsolatban.

Az elnöknek rövid műsorral mutatkoztak be a passaici, a wallingfordi, a New Brunswick-i, a fairfield-i és a New York-i magyar iskola tanulói és tanárai, fellépett a Lant és Toll Művészeti Csoport, a Veres Hangja Irodalmi Kör és a Csűrdöngölő népi együttes.

hiradó.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek