Ezt kívánta Áder János minden magyarnak újévi beszédében

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Áder János köztársasági elnök szokásos újévi köszöntője 2018 első perceiben hangzott el. Lentebb elolvashatja az elnöki köszöntő teljes szövegét.


isztelt Honfitársaim!

Osztozva az új esztendő örömében és ígéretében, hazánk államfőjeként azt kívánom, adjon az Isten boldog új esztendőt minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, nemzetünk minden polgárának.

Mindenkinek, aki most szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja széles e hazában.

Adjon az Isten bizakodásra okot adó új esztendőt az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak.

Reményeiket valóra váltó új esztendőt az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak.

Adjon az Isten békés új esztendőt a járt úton haladóknak, és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek.

Mindenkinek, aki most másokkal együtt vagy épp magányosan ünnepelve a szeretteire gondol.

Kedves Honfitársaim!

Az új év első perceiben, óráiban - amikor legelőször szüleinknek, gyermekeinknek, a hozzánk legközelebb állóknak kívánunk boldog új évet - a jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.

Mindannyian azt szeretnénk, ha családunk tagjai, barátaink osztoznának velünk a szeretetben, az új év örömében, a reményteli bizakodásban.

Bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérlik életünket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni.

Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész esztendőben!

Hiszen rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra.

Hogy tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén?

És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi - új célokat tűzünk magunk elé?

Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e barátaink, munkatársaink, szomszédaink felé?

Bár sokfélék vagyunk - minket akik éjfél után a Himnuszt énekeljük - összekötnek Kölcsey sorai, amelyekkel mindannyian jókedvet, bőséget és "víg esztendőt" kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak.

Most, hogy életünk új éve ránk köszönt, kívánom, adjon az Isten bölcsességet személyes döntéseinkhez, közös választásainkhoz.

Adjon erőt, hogy mindig, minden helyzetben tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart.

Adjon alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt nemzetünk valamennyi polgárának.

Tisztelt Honfitársaim!

Assisi Szent Ferenc gondolataival kívánok mindannyiuknak boldog új évet!

"Szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van.
Megbocsátás, ahol bűn.
Egyetértés széthúzás helyett
Legyen igazság, ahol tévedés van
És öröm ott, ahol ma szenvedés.
Sötétség helyén hit legyen!"

 

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6658 RON
1 dollár = 4.0493 RON
100 forint = 144.94 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MATEK ORA Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak. Tel.0727374905

elado elado szuzuki szwift 1328kc 16 szelepes 96 loerö 2005 böl.jo àlapotban levö magàn (...)

Eladó ház a Luchian utcában Csendes, de szinte központi helyen eladó 170 négyzetméter alapterületű, jó állapotban (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh