Felborult egy busz az M3-ason: sokan megsérültek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Felborult egy busz az M3-as autópályán Aszódnál. A balesetben többen megsérültek. Nagy a torlódás.


Árokba borult egy busz az M3-as főváros felé vezető szakaszán, Aszódnál. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a körülmények egyelőre tisztázatlanok. A jármű többször is megpördült a tengelye körül – jelentette az M1 helyszíni tudósítója.

Sok a sérült

22 sérültje van a balesetnek, ebből egy ember sérülései életveszélyesek – mondta el a mentőszolgálat illetékese a köztévében. Hozzátette, hogy kilenc autóval vonultak a helyszínre, és nyolc óra előtt „felszámolták a kárhelyet”, magyarán befejezték a mentést. A szerencsétlenül járt embereket fővárosi kórházakba vitték – hangzott el.

Később Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hogy a balesetet szenvedett buszon 38 utas és két sofőr utazott. Az előzetes vizsgálatok szerint az utasok közül huszonketten sérültek meg, tizennégyen könnyebben, nyolcan súlyosan.

A sikolyokra ébredtek

Az M1 helyszíni tudósítójának információi szerint egy turistabuszról van szó, mely Debrecenből tartott Svájcba. Egy fiatal testvérpár elmondta, hogy aludtak és a sikolyokra ébredtek fel.

A buszvezetők nemsokkal a karambol előtt váltottak egy pihenőhelyen. Ugyanakkor heves esőzés volt a balesetet megelőzően, de a szerencsétlenség időpontjában már nem zuhogott.

A Híradó riporterének információja szerint volt, aki kizuhant az ablakon.

Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínen a gödöllői, aszódi és hatvani tűzoltók segítettek a mentésben. Hozzátette, hogy a busz a vadhálót átszakította, és 8-10 méterre az úttesttől áll, így forgalmi akadályt nem jelent.

A forgalom jelenleg egy sávon halad. Az Útinform a honlapján azt írta: már csaknem tíz kilométeres a torlódás. Azt ajánlják, hogy aki teheti, már Hatvannál, az 55-ös csomópontnál térjen le a 3-as főútra.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6490 RON
1 dollár = 3.8160 RON
100 forint = 148.51 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Villanyszerelő, csőszerelő, lakatos, hegesztő állások Németországban A Power Jobs GmbH egy német tulajdonú, 17 éve a munkaerőpiacon jelenlévő cégcsoport tagja. (...)

Németországi munka nyelvtudás nélkül Partnerünk megbízásából a lehető leghamarabbi munkakezdéssel Németországba keresünk (...)

Hollandiai munka akár nyelvtudás nékül Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk Amszterdamba dolgozókat! El tudunk helyezni (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Ön részt vesz a 2018. áprilisi magyarországi országgyűlési választásokon?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Smithe221 Tunéziai lehet a menekülő berlini (...)

you are in point of fact a just right (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

Mer Kell A Nagybányai RMDSZ közleménye

A nagybanya.ro oldalan olvasva ezt a (...)

David Aaron A Nagybányai RMDSZ közleménye

Ez a Kerekes Katalin nevezetű (...)

Kereszthegyi A Nagybányai RMDSZ közleménye

Edesanyam elment az unnepsegre, melynek (...)

Kapjatokbe A Nagybányai RMDSZ közleménye

Nagyszeru a ralatasa az rmdsz-nek (nem (...)

Jurka Miklos Musical és operett est a kolozsvári (...)

Maramarosszigete nem kuldenek kegyeket?

vgá Magyar aranyérem a téli olimpián!

gratula! brávó, Fiúk!!

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

...ami pedig ezt az irományt illeti, (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Stimată Laura Ghinea! Citind de mai (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Kedves Laura Ghinea! Többször (...)

Laura Ghinea presedinte UAP Filiala Baia Mare Az „ásító torony” alatt (...)

Buna ziua. Ma bucur ca subiectul (...)

Laczkó Zoltánné Az „ásító torony” alatt (...)

Kuzmányi István nem az írásai miatt (...)

Bodor Levi Az „ásító torony” alatt (...)

Tisztelt Kisebbségekért - Pro (...)

Torjay Valter A síri csend birodalmában

Nagy örömmel olvastam Ferenc bátyám (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Szika Levente Zoltán2018.01.20 (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Egyetértek az előttem 'szólóval', (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

A régi Nagybánya (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Megszólalt a rendőrség Avicii halálával kapcsolatban

Megszólalt a rendőrség Avicii halálával kapcsolatban

Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - közölték az ománi (...)