rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Lázár feljelentést tesz a 4-es metró ügyében

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Lázár szerint 76,5 milliárd forintos bírságot kell majd fizetnie az országnak azért, "amit a balliberális városvezetés tett Budapesttel."


Kormányülés híján sem maradt el Lázár János szokásos csütörtöki Kormányinfója. Kezdésként Lázár megerősítette, hogy a kormány továbbra is kész támogatni a hajléktalanokon segítő önkormányzatokat és civil szervezeteket. Mint elmondta, a meglévő 9600 férőhely mellé 1500 plusz férőhelyet hozott létre a kormány a hajléktalanszállókon. Lázár szerint ennek elegendőnek kell lenni, hogy mindenki beférjen a szállókra.

Első a biztonság

Lázár szerint nincs ok aggodalomra: lesz elég gáz a fűtési szezonra. Van tartalék, de folyamatos az import, hangsúlyozta a miniszter.

Az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról február elején hozhat döntést a kormány. Ez azt jelentené, hogy a magyar határhoz érkező menekülteknek meg kell várniuk kérelmük elbírálását, addig nem léphetnek be Magyarország területére. Erre azért van szükség, hogy így védjék az országot az esetleges kockázatoktól, magyarázta Lázár. “A biztonsági érdek nagyobb, mint a szabad mozgás biztosítása.”

Lázár arról is beszélt, hogy Szijjártó Péter jövő héten Moszkvába utazik Putyin budapesti látogatásának előkészítése miatt.

Visszaszerezzük

Az OLAF-jelentésre alapozva csütörtökön büntetőfeljelentést fog tenni a 4-es metró ügyében, jelentette be Lázár. “76,5 milliárd forintos bírságot kell majd fizetnie az országnak azért, amit a balliberális városvezetés tett Budapesttel.” Lázár szerint a kormánynak kötelessége megtenni a feljelentést.

Lázár úgy látja, nem lesz olyan nehéz visszaszerezni ezt a 76 milliárdot, mert "az OLAF konkrétan leírja, hogy mely cégek hogyan lopták el az európai polgárok pénzét." Sok cég van benne, a Siemens is például - jegyezte meg. Az OLAF-jelentést nem a kormány adja majd át a nyilvánosságnak , hanem a főváros vagy az EU. Lázár már intézkedett, hogy minél hamarabb megtörténjen ez.

"Demszky Gábor, Horváth Csaba és Atkári János a fő felelősök között található"

- válaszolta Lázár egy feljelentésre vonatkozó kérdésre. Demszky a hét elején az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelte.

Mint ismert, az OLAF több mint négyéves nyomozása alapján a metróberuházás szerződéseinek összköltsége 452 milliárd 554 millió 224 ezer forint volt, az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege ebből 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forintot tett ki.

Brüsszel azt állítja, hogy 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot "elloptak vagy elcsaltak", ezért ezt a pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie – mondta korábban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Mohóság, kapzsiság

Nemcsak szabálytalanságok történtek a beruházás során, hanem bűncselekmények is, tette hozzá. A csalással kapcsolatos szerződések tételesen nevesítve vannak a jelentésben:

"a legmohóbb, a legkapzsibb összejátszás nyomai fedezhetők fel.”

Lázár elmondása szerint árulkodó jel volt, hogy nem volt fővállalkozója a projektnek, amivel 65 milliárdos kár keletkezett. Most azok tüntetnek a 3-as metró felújításáért, akik elloptak 450 milliárd forintot, mondta Lázár az MSZP tüntetésére reagálva. "Furcsa, hogy egy olyan párt akar foglalkozni a 3-as metró ügyében, akik szétlopták a 4-es metró építkezését."

 NO olimpia?

“A kormány nem foglalkozik ezzel, ameddig nem gyűlik össze a 138 ezer aláírás” - így reagált a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezésére Lázár. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Momentumról, azt mondta: “Magyarországon demokrácia van.”

A kormány jelenleg nem akar népszavazást kiírni az olimpia ügyében, de ez változhat. Előbb megvárják, hogy összejön-e a 138 ezer aláírás. “Lássuk meg. Mi csak ülünk és várunk” - mondta Lázár.

Batthyányi, Botka és Finkelstein

Lázár egy kérdésre elmondta, a Professzorok Batthyányi körének jelentésére válaszolni fog Orbán Viktor. A deklaráltan jobboldali és Orbán politikáját támogató szervezet január közepén kiadott elemzésében erős megállapításokat talált a korrupcióról, az oktatásról, az egészségügyről és a gazdaságról. A professzorok úgy látják, "Magyarországon sose keveredett még ennyire a valóság és a látszat" - többek között ez is olvasható az elemzésben.

Azt viszont nem akarta kommentálni, hogy Szeged polgámestere, Botka László lett az MSZP miniszterelnökjelöltje. “Ne hozzanak ilyen helyzetbe. Sok segítséget nem kaptam 2002 és 2010 között az MSZP-kormánytól, de Botka László legalább békén hagyott. “ Szegedről azt mondta, hogy "egy nagyon intelligens város."

Lázár egy kérdésre kijelentette: nincs tudomása arról, hogy Arthur Finkelstein a kormány tanácsadója lenne. Korábban Orbán elismerte, hogy kapcsolatban áll Finkelsteinnel. Lázár hozzátette, hogy a kormány nem akar egyetlen civilt sem megsemmisíteni. Ezzel szemben Németh Szilárd korábbi rezsibiztos nyilatkozataiból nem így tűnt. 

Orbán puritán dolgozószobája

13 ezer négyzetméternyi iroda lesz a miniszterelnök várbéli hivatalában. Ezt kell felszerelni, ezért kerül 4 milliárdba a projekt, mondta egy kérdésre Lázár. Ezt egy épületre költjük, nem egyetlen szobára, tette hozzá. “A költségek nem szálltak el.” Lázár elmondása szerint Orbán Viktor puritán irodát kért, olyat, mint amilyen Tisza Kálmáné volt.

A stratégiai kabinet meg fogja vitatni az agyhártyagyulladást okozó meningococcus nevű baktérium B típusú törzse elleni védőoltás támogatásának lehetőségét, ígérte Lázár. Az oltás jelenleg 27 ezer forimtba kerül, és négyet kell belőle beadni a teljes védelmért. A C típusú oltás január elseje óta ingyenes a 2 éven aluli gyermekek számára.

Sosem volt tervben a közétkeztetés államosítása - jelentette ki Lázár. Ezzel szemben csütörtökön arról írtunk, hogy a jelenleg önkormányzati és magáncégek által kiszolgált, 150 milliárdos forgalmúra becsült piacot egy állami koordináló szervezet alá gyűrnék be, hasonlóképpen mondjuk a szemétszállítás államosításával létrejött Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-hez.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek