Megduplázódik a családtámogatások nagysága 2018-ra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kétszeresére nő a családtámogatások összege Magyarországon 2018-ra 2010-ről - közölte a család-, ifjúság- és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a Családszervezetek IV. konferenciáján, hétfőn Budapesten.


Novák Katalin hozzátette: amíg 2010-ben 960 milliárd forint szerepelt a költségvetésben erre, addigra 2018-ban már megközelíti a 2 ezer milliárd forintot, ez – mint mondta – nemzetközi összehasonlításban is rendkívülinek minősül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz Magyarországon, ez azt jelenti, hogy az eddigi támogatások mindegyike megmarad, sőt, hozzá is tesznek az eddig meglévő családtámogatásokhoz.

Az államtitkár ismertette a jövő évi kedvezmények részleteit is a családszervezetek képviselői előtt. Kiemelte a diákhitellel kapcsolatos szabályok változását, eszerint 2018. január 1-jétől a várandóság harmadik hónapjától az első gyermek esetében  felfüggesztik a diákhitel-tartozás törlesztését, a második gyermek esetében elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes diákhitel-tartozást.

Közölte: a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők terheit is mérséklik, ennek érdekében jövő évtől egy-egy millió forintot elengednek a családok tartozásából harmadik és további gyerekek vállalása esetén.  Elmondta azt is, a diplomás gyedet 2018-tól egy év helyett már két évig lehet igénybe venni. Ez átlagosan 1,2 millió forintos támogatást jelent az érintett családoknak – fűzte hozzá.

Novák Katalin beszámolt arról is, hogy újabb bölcsődefejlesztési program indul elsősorban a közép-magyarországi régióban, mintegy ötmilliárd forintból.

Az államtitkár jelezte: két családtámogatási formát is kiterjesztenek a külföldön született magyar gyermekek szüleire. Jövő év elejétől azok is igénybe tudják venni a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatást, akiknek nem Magyarországon születik a magyar állampolgárságú gyermekük. Emellett a babakötvényeket is jegyezhetik a jövőben. Novák Katalin jelezte: alapvetően a magyar állampolgárság a feltétele a kedvezmények igénybevételének, de a Felvidéken ez kiváltható a magyarigazolvánnyal.

Szólt arról is, hogy emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, ez jövőre már 35 ezer forint lesz havonta. Elmondta azt is, a kormány döntött egy demográfiával foglalkozó kabinet létrehozásáról, valamint egy kutatóintézet felállításáról is, ez utóbbi elemzéseket, kutatásokat folytat és javaslatokat fogalmaz meg nemcsak a demográfiai, hanem általában a családokat érintő területeken, ezzel segítve a döntések megalapozottságát.

Novák Katalin méltatta a családszervezetek munkáját is, kiemelve, hogy a szerveteket között nincs rivalizálás, ugyanakkor valós tagság áll mögöttük, valamint valós értékek és ügyek. Mint mondta, nem állami, külföldi támogatás reményében jöttek létre, hanem olyan társadalmi szervezetek, amelyek valós ügyeket karolnak fel és valós emberek érdekeit és értékeket képviselnek.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.5737 RON
1 dollár = 3.9269 RON
100 forint = 10000 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Villanyszerelőt keresek Németországba azonnalra! Villanyszerelőt keresek Németországba (Bayern), azonnalra! Készházak szereléséhez, (faváz, (...)

Hollandiai betanított munkák Angol alap nyelvtudással Hollandiai munkára keresünk,munkavállalókat sajt,csirke,szósz,....csomagolásra,és (...)

Betegapolas Maramarosszigeten - idos neni felugyeletehez keresek megbizhato, magyar nyelvet beszelo szemelyt. (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

RIST ZITA HAJNALKA Nagybányai úszó is versenyzik a (...)

A NYITOUNNEPSEGGEL AZ ANYAORSZAGIAK (...)

Grof Laszlo - Oxford Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

Gratulalok a Teleki Magyar Haz aldott, (...)

Grof Laszlo - Oxford 130 éve született és 30 éve halt (...)

Koszonom-koszonjuk a megemlekezest, - (...)

RIST ZITA HAJNALKA Pénteken kvíz-est

Nagy lelkesedessel varom minden honap (...)

Kovács János Magyarország megvétózza a (...)

Ha valakinek nem világos a magyarok (...)

Telepes Hunor Áder János minden magyar (...)

Igazi államelnökünk van oda át. Jó (...)

vgá Szilágyi Zsolt maradt az EMNP elnöke

Minden jót, Sziszi (Szilágyi Zsolt)!

vgá Magyarul a kórházakban: az (...)

üröm az örömben

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor Nagyhéti egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református (...)

LAZAR LACI Zongorakoncert

GRATULALOK...

vgá Hát persze, hogy nem váltják le (...)

miért is váltanák le, kész (...)

vgá Nagybánya polgármesteri hivatala (...)

szép legyen a főtér

Zaboraski Trinita Beiktatták Máramarossziget (...)

Lovász Istvánnak hívják a lelkész (...)

Gabriella Szigeti Beiktatták Máramarossziget (...)

Lehet tudni a nevét?

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Szent István-est 2017

Szent István-est 2017

A Szent István Napok 2017 rendezvénysorozat keretében, a nagybányai RMDSZ szervezésében, valamint a római katolikus (...)