rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Orbán Tusnádfürdőn nem „a” civil társadalmat támadta

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Orbán Viktort azzal vádolják a balliberális oldalon itthon és külföldön, hogy a demokrácia egyik legfontosabb alapzatát, a civil társadalmat támadta meg, hiszen arról beszélt, hogy az új magyar államépítkezést egy sajátos, külföldről pénzelt civil szféra próbálja megakadályozni. Ebben tévednek a kritikusok: Orbán nem a teljes magyar civil szféráról beszélt, hanem annak egyik szegmenséről.


Talán nem kell ecsetelnem, hogy mint a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, a Békemenet egyik szervezője, illetve mint általában is a civil társadalom elkötelezett híve, különösen fontosnak tartom, hogy mi a véleménye Orbán Viktornak a magyar civilekről, a civil szféra közéletben, politikában, társadalomban stb. játszható szerepéről.

Annál is inkább, mert mint politológus, szent meggyőződésem, hogy a nyugati – euroatlanti – demokráciák hatékonyságát, fejlettségét és stabilitását éppen egy nagyon jól szervezett, intézményesedett, kultúrává és szokássá vált civil társadalom garantálja. Angliától Németországig, Svédországtól Kanadáig az erős civil szféra az, ami a politikai hatalmat kontroll alatt tartja, partneri viszonyt épít ki vele, és – bocsánatot kérek, hogy magamat idézem, de – nem engedi, hogy az adott országban a politikusok, kormányok, pártok normaszegő cselekedetei (korrupció, hatalommal való visszaélés stb.) következmények nélkül maradjanak. A civil szféra az, amelyik intézményei, befolyása és a közvélemény nyomása által kikényszeríti a következményeket, amelyekre adott esetben a hatalom nem hajlandó.

Sőt, a fejlett demokráciák politikai elitje már eleve bekalkulálja tevékenysége eredőjébe a civil szféra reakcióját, ezért egyfelől jobban ügyel a normák betartására, másfelől, ha mégis megszegi azokat, a legtöbb esetben rövid időn belül levonja a következtetéseket és távozik. A civil szféra hatása tehát már „kódolva van” a politikusok cselekedeteiben, s már ab ovo a demokratikus normák betartására ösztönzi őket.

Sajnos, egyelőre még itt mutatkozik világos különbség a nyugat-európai és a közép-, illetve főleg kelet-európai demokráciák között: Nyugaton a civil szféra már szervesült és önállóvá vált, a volt kommunista országokban azonban ez a szervesülés és önállósodás még várat magára. Viszont a leghatározottabban kijelenthető: ha a civil társadalom nem válik önálló és erős szférává a demokráciában, akkor leginkább felülről irányított, elitista, túlzottan államcentrikus berendezkedésekről beszélhetünk (miközben magam is vallom, hogy erős és hatékony, a közjóért dolgozó államra van szüksége Magyarországnak – is).

Nem kell tehát mondanom, mennyire rosszul érintene, ha a magyar miniszterelnök, aki a Békemenet elkötelezett híve, egyszer csak érthetetlenül a civil szféra ellen fordulna. Ám szerencsére erről szó sincs.

A félreértések elkerülése végett, idézzük fel pontosan, szóról szóra, mit mondott a miniszterelnök a civil társadalommal, s konkrétan a magyar civil társadalommal kapcsolatban: „…a civil – ellentétben a hivatásos politikussal – egy olyan személy, illetve olyan közösség, amely alulról szerveződik, saját pénzügyi lábán áll, és önkéntes természetesen. Most ehhez képest, ha megnézem a magyarországi civil világot, azt, amelyik a nyilvánosságban rendszeresen szerepel – most a norvég alap körüli viták ezt felszínre is hozták –, akkor azt látom, hogy itt fizetett politikai aktivistákkal van dolgunk. És ezek a fizetett politikai aktivisták ráadásul külföldiek által fizetett politikai aktivisták. Meghatározható külföldi érdekkörök által fizetett aktivisták, akikről nehéz elképzelni, hogy ezt szociális beruházásnak tekintsék, sokkal inkább indokolt az a fölfogás, hogy ezen az eszközrendszeren keresztül befolyást kívánnak adott pillanatban és adott kérdésekben gyakorolni a magyar államéletre. Nagyon fontos tehát, ha újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat, akkor világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben, nem civilek jönnek velünk szemben, hanem fizetett politikai aktivisták, akik külföldi érdekeket próbálnak Magyarországon érvényesíteni. Ezért nagyon helyes, hogy föl is állt a magyar parlamentben egy olyan bizottság, amely a külföldi befolyásszerzésnek a folyamatos figyelésével, nyilvántartásával és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik, hogy mindannyian, Önök is pontosan tudhassák, hogy az álarcok mögött kik a valódi karakterek.”

Mi vonható le a fentiekből?

1. Orbán Viktor kiindulópontnak fogadta el, hogy a civilek jelen vannak a modern demokráciákban és szükség van rájuk.

2. Ezzel szemben azt tapasztalja, hogy a magyar civilek egy része fizetett politikai aktivista, akiket külföldről pénzelnek, s akik arra törekednek, hogy az államhatalmat a külföldi érdekeknek megfelelően befolyásolják. Kimondatlanul tehát, de ezek a csoportok valójában nem mások, mint külföldi ügynökhálózatok, tehát nem civilek, mert nem a funkciójuknak megfelelően járnak el.

3. Bár nem mondta ki, de a szövegkörnyezetből nyilvánvaló, hogy a balliberális oldal csoportjairól beszélt (lásd a norvég civil alap támogatottjait), s egy szóval sem mondta, hogy a civil társadalom egésze lenne álcivil és ügynök.

4. Ebből pedig indirekt módon kikövetkeztethető, hogy Orbán szerint olyan civil szervezetekre, amelyek a nemzeti összetartás, szolidaritás, demokrácia, szabadság, jó erkölcs stb. értékei mentén folytatnak közéleti tevékenységet, méghozzá önállóan és szabadon, legjobb belátásuk szerint és senkitől sem befolyásoltatva, nos, ilyen civil szervezetekre és ilyen civil társadalomra nagy szüksége van a magyar demokráciának.

És az ilyen civil szervezetekkel az állam egyenrangú, partneri és szolidáris viszonyt építhet ki a közös nemzeti célok megvalósítása érdekében. Mert a nemzeti érdekek mellett elkötelezett civil társadalom léte nélkül valóban nehéz elképzelni egy jól működő államot.

mno.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek