Orbán Viktor-évértékelő: Európa utolsó reménye a kereszténység

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.


„Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte” – mondta az MTI szerint, jelezve: ez különbözteti meg pártját a többitől. A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel. Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van – vélekedett a miniszterelnök.

Leszögezte: nekünk Magyarország az első. A kormányfő úgy fogalmazott: „mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk". Azt is kiemelte, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, „hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná”. Szavai szerint Magyarországon süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás”. Budapesten a világos beszéd a divat, „Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk” – jelentette ki Orbán Viktor. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, „stabilan állunk a lábunkon”, Nyugatról azonban veszély fenyeget – mondta. A kormányfő szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok „hozzák a fejünkre”, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, „azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt”.

Most az a „divatos nóta” – folytatta –, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat – mondta Orbán Viktor. Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be – jelentette ki. A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, „legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok”. Szerinte jól sikerült ez a nyolc év, „jobban, mint ahogy vártuk”. „Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük” – fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak. Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak. A kormányfő azt is hansúlyozta, még mindig nem értek a munkánk végére, van még abból bőven. Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen. A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6665 RON
1 dollár = 4.0058 RON
100 forint = 143.72 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

etető szék Eladó , alig használt, IKEA gyártmányú etetőszék 1-3 éves gyerek részére, 50 RON

Londoni, szállodai munka, nyelvtudás nélkül, csekély önerővel Londoni partnerünk megbízásából keresünk, Nyugat- London, Hounslow kerületébe 3*, 4* és (...)

Dolgozzon a Holland Királyság fővárosában Ön is szeretne külföldön dolgozni? Az egyik legfontosabb kérdés, amit érdemes (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Ön szerint szükséges-e a család fogalmáról szóló alkotmánymódosítás?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

Mer Kell A Nagybányai RMDSZ közleménye

A nagybanya.ro oldalan olvasva ezt a (...)

David Aaron A Nagybányai RMDSZ közleménye

Ez a Kerekes Katalin nevezetű (...)

Kereszthegyi A Nagybányai RMDSZ közleménye

Edesanyam elment az unnepsegre, melynek (...)

Kapjatokbe A Nagybányai RMDSZ közleménye

Nagyszeru a ralatasa az rmdsz-nek (nem (...)

Jurka Miklos Musical és operett est a kolozsvári (...)

Maramarosszigete nem kuldenek kegyeket?

vgá Magyar aranyérem a téli olimpián!

gratula! brávó, Fiúk!!

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

...ami pedig ezt az irományt illeti, (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Stimată Laura Ghinea! Citind de mai (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Kedves Laura Ghinea! Többször (...)

Laura Ghinea presedinte UAP Filiala Baia Mare Az „ásító torony” alatt (...)

Buna ziua. Ma bucur ca subiectul (...)

Laczkó Zoltánné Az „ásító torony” alatt (...)

Kuzmányi István nem az írásai miatt (...)

Bodor Levi Az „ásító torony” alatt (...)

Tisztelt Kisebbségekért - Pro (...)

Torjay Valter A síri csend birodalmában

Nagy örömmel olvastam Ferenc bátyám (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh