k rmdsz
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Sok nem vallásos szülő a hittant választja az etika helyett

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

elmérést készített az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik - derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből.


Kató Csaba, a főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének szakmai vezetője az MTI-nek elmondta: a nem vallásos szülők döntése és bizalma egyszerre megtiszteltetés, evangelizációs lehetőség és olyan kihívás, amely egészen új szemléletet kíván a hitoktatóktól.
A kötelező etika- és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatást az állami iskolákban 2013-ban vezették be felmenő rendszerben. Az akkor 1. és 4. osztályban meghirdetett tantárgy a 2016-2017-es tanévre már mind a nyolc osztályban kötelező.
A három történelmi keresztény egyház tájékoztatása szerint az állami iskolákban a kötelezően válaszható hit- és erkölcstanoktatás keretein belül 185 458 gyermek jár katolikus hittanra, 75 380 reformátusra és mintegy 11 500 evangélikusra. 

Arról, hogy a hittanra beíratott gyermekek hány százaléka nem vallásos, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) és a Magyarországi Református Egyháznak (MRE) sincs országos adata.

A Magyarországi Evangélikus Egyháznak (MEE) statisztikai adatai szintén nincsenek, de egy belső felmérés - a hitoktatásban részt vevő lelkészek beszámolói - alapján az arány hasonló, mint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében: az evangélikus hittanra beíratott gyermekek nagyjából harmada nem megkeresztelt, másik harmada pedig olyan családból jön, amely rendelkezik ugyan valamiféle evangélikus háttérrel, de nem gyakoroló evangélikus - mondta el az MTI-nek Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszékének vezetője. Hozzátette: ez az arány településenként és településtípusonként erősen eltérő, a nagyvárosokban sokkal több a vallástalan vagy a vallását nem gyakorló család, mint a falvakban.

Papp Kornél, az MRE zsinatának oktatási irodavezetője kiemelte: "vitathatatlan, hogy 2013 óta a társadalom szélesebb szegmensével találkozhatunk", mint azelőtt, ennek elsődleges magyarázata, hogy a délelőtti, iskolai időszakban könnyebb elérni a gyermekeket, mint délután, amikor a hittannak a hegedűórával vagy a dzsúdóval kell versenyeznie.

Kató Csaba szerint a most felnövő generációnak már a nagyszülei sem jártak hittanra, tehát lassan eltűnik a korábban ismert jelenség, hogy a szülők a nagymama kérésére járatták a gyermekeiket hittanra. Ugyanakkor a hagyomány, hogy ehhez vagy ahhoz az egyházhoz tartozik a család, megmaradt akkor is, ha nem járnak templomba. A családi és kulturális indíttatás mellett egyre erősebb a "spirituális érdeklődés" és ezzel együtt az egyházak iránti érdeklődés is.

A reformátusok körében ugyanakkor tapasztalataik szerint létezik az ellentétes tendencia is: a szülők az etikaoktatást választják az iskolai hittan helyett - mondta Papp Kornél. Ez azokon az aprófalvas településeken jellemző, ahol a gyülekezeti élet erős, de a gyerekek nem helyben, hanem a közeli városban járnak iskolába. Ilyenkor a gyülekezeti hittanra járatják gyermekeiket a szülők, hogy ne szakítsák el őket a közösségtől, az iskolában pedig az etikát választják.

Kató Csaba kiemelte: a vallási háttérrel nem rendelkező gyermekek nagy aránya a hitoktatásban újfajta "evangelizációs szemléletet kíván a hitoktatóktól". Ennek lényege, hogy "nem feltételezek semmit, de teljesen nyitott vagyok arra, akivel találkozom". Ugyanerről Kodácsy-Simon Eszter azt mondta: az evangélikus hitoktatás "két fókusza a bibliai üzenet és a gyermek a maga kérdéseivel és élethelyzetével".

Az, hogy az iskolát összekössék a templommal, vagyis hogy az iskolában hittant tanuló gyermekek a templomi közösségnek is tagjaivá váljanak, mindhárom egyház számára komoly kihívás.

Kató Csaba szerint befogadóbbá kell tenni a plébániai közösségeket. Legalább ilyen fontos továbbá, hogy kapcsolatot találjanak a szülőkkel, és segítsék őket a gyermeknevelésben. Hozzátette: fontos találkozási pontok lehetnek az ünnepek.
Arra a kérdésre, hogy a kötelezően választható iskolai hittanoktatás bevezetése óta hogyan változott a plébániai hittanra járók száma, az MKPK sajtószolgálata azt a választ adta: a fakultatív hittanra járó tanulók száma csökkent, de nem akkora mértékben, mint ahányan a katolikus hit- és erkölcstant választották az állami iskolákban. Összességében 20 százalékkal nőtt a hittanra járó gyerekek száma - írták. 

Kató Csaba szerint a hit- és erkölcstan elszívó ereje Budapesten jobban érződik. Egyrészt mert itt nagyon erős volt a plébániai hitoktatás, másrészt a fővárosban sokkal nehezebb megoldani a gyermekek eljuttatását a plébániára, mint falun, ahol egymás mellett van az iskola, a templom és a kocsma.
Mindemellett a katolikus iskolák sokkal több gyermeket vonnak el a plébániákról, mint a választható hit- és erkölcstan - mondta.
A református egyház adatai szerint a gyülekezeti hittanra járók száma 2013 óta évente 12-14 ezerrel csökken, ezzel párhuzamosan a kötelezően választható hittanra 17-20 ezerrel többen járnak, vagyis összességében évente 5-6 ezer gyermekkel többet érnek el.
Az evangélikus szakember pedig hangsúlyozta: "érzékeljük a problémát, de nagy hibának tartanánk a hit- és erkölcstanoktatás értékét a gyülekezeti hittan fényében lemérni". Van olyan gyülekezet, ahol csökkent a hittanosok száma, de megnőtt a fiatalok száma a gyülekezet "más alkalmain". Sok szülő nem akarja kétszer hittanórára járatni a gyermekét, de a fiataloknak szóló gyülekezeti programokra szívesen elküldi, ha vannak.

(magyarhirlap.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek