no
2024. április 16., kedd Csongor napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Szent István Rend: Kertész Imre és Rubik Ernő az idei kitüntetett

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az elismerést a köztársasági elnök adta át a Sándor-palotában, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében. Áder János azt mondta: a kitüntetésre azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van.


Kertész Imrét írói munkásságáért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. "Nemzetünk nevében köszönöm Önnek mindazt, amit Öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből." Ezekkel a szavakkal méltatta Áder János a Nobel-díjas írót. A köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök jelenlétében adta át Kertész Imrének a legmagasabb állami kitüntetést: a Szent István Rendet. Áder János azt mondta: ezzel az író életművét ismerik el.

Kertész Imre a díjátadás kapcsán a közmédia érdeklődésére úgy fogalmazott: "a konszenzus megteremtésének vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele."

Születésnapi kiállítással ünnepelték idén az Egyesült Államokban az egyik leghíresebb magyar találmányt: a rubik kockát. A tárlatot New Jerseyben, az egyik legnagyobb tudományos múzeumnak számító Liberty Science Center-ben Áder János, köztársasági elnök és maga Rubik Ernő nyitotta meg.

A feltaláló szerint a kocka különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre egyszerű és összetett játék, másrészt pedig azért szerethető, mert a lényege a rendteremtésről szól.

Kertész Imre mellett Rubik Ernő kapta meg idén augusztus 20-a alkalmából a Szent István Rendet. Áder János azt mondta a rubik kockáról, hogy szimbolikus jelensége korunknak. Olyasmi, aminek kitalálására igazi magyaros észjárásra volt szükség. Hozzátette: nem avul, nem megy ki a divatból, megunhatatlan és természetes része életünknek.

Áder János a díjátadók után tartott beszédében azt mondta: nagy adománya életünknek, hogy mi magyarok azok közé a nemzetek közé tartozunk, amelynek tagjai megannyi világraszóló alkotással, felfedezéssel, találmánnyal és tudományos felismeréssel gyarapították és gyarapítják az emberiség tudását és európai kultúránkat.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

G7global1@proton.me A refinery in Kazakhstan,Qatar and Russia have product allocation for D2, D6, ESPO, JET A1, JP54 (...)

My company offer loans at low interest rates of 2% My company offer loans at low interest rates of 2%. The company is registered with the ministry of (...)

Hitel- és pénzügyi segítség online Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelre, pénzügyi helyzetétől függetlenül, hitelünk (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek