Több gyermek, kevesebb hitel

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A CSOK-os hitelből is elengednek 1-1 millió forintot a 2018. január elseje után született gyermekek után. Az M1 Summa című műsora összefoglalta a kormány otthonteremtési programjának újdonságait.


Újabb családtámogatási kedvezményekről döntött a kormány. Megjelent az a rendelet, amelynek értelmében az állam a harmadik és minden további újszülött után 1-1 millió forintnyi összeget átvállal a családok lakáshitel-tartozásából. A kedvezmény a korábban felvett, szabad felhasználású jelzáloghitelekre és a CSOK-ra egyaránt vonatkozik.

Több gyermek, kevesebb hitel – ezt jelenti a gyakorlatban a november 17-én elfogadott kormányrendelet. Az 1 millió forintos hitelcsökkentő támogatást a 2018. január elseje után születendő gyermekekre lehet igényelni a területileg illetékes járási hivatalnál. Az így támogatott nagycsaládos szülők terhére semmilyen költséget nem számíthat fel a bank, az előtörlesztés díját az állam téríti meg a számukra. Az újabb kedvezmény, amely része a kormány otthonteremtési programjának, várhatóan jövőre 17 milliárd forintos kiadással jár.

Megsokszorozzák az ország erejét 

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt mondta: Magyarország erősödése elképzelhetetlen anélkül, hogy minél több magyar családnak legyen saját otthona.

„Egy jól működő otthonteremtési rendszer a családalapítást és a gyermekvállalást is ösztönzi, és mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig megsokszorozza egy ország erejét, ezért az otthonteremési program megvédését mi a legfontosabb politikai feladatok között tartjuk számon” – fogalmazott.

A támogatás célja, hogy a hitelek tőketörlesztése csökkenjen. A gyakorlatban egy 8 millió forintos, 20 évre, 3,5 százalékos kamattal felvett hitelnél a 46 500 forint havi törlesztőrészlet a harmadik gyerek születése után 40 ezer forintra csökkenne. Összességében pedig a család 1 millió 350 ezer forinttal kevesebbet fizetne vissza a banknak a futamidő végéig.

Egyre többen adósodnak el 

Az otthonteremtési támogatásnak is köszönhetően egyre több hitelt vesznek fel a magyar családok – tette hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.

„Egymás mellé tettük a 2017-ben folyósított lakáshitelek és a lakáspiaci adásvételek számát, amiből kiderült, hogy a lakosság már több lakást vesz hitelre, mint amennyit nem, ez pedig azt mutatja, hogy a lakáshitelezés jelentősége egyértelműen növekszik” – mondta.

Balogh László szerint a többi között azért is nőtt egy év alatt 25 százalékkal a folyósított lakáshitelek összege, mert a családok a korábbiakhoz képest kedvezőbb feltételekkel igényelhetnek kölcsönt.

„Nagyon alacsony kamatok mellett tudnak most hitelt felvenni az emberek. Gyakorlatilag olcsóbb most forintalapon felvenni egy kölcsönt, mint 10 évvel ezelőtt devizában eladósodni. Ez nagy segítséget jelenthet a lakásvásárlók számára is, mert már 2-3 százalékos hitelkamat mellett is tudnak felvenni lakáshitelt a családok” – magyarázta.

Tíz éve nem akartak ennyien építkezni 

A 2015-ben bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezményt eddig 60 ezer család vette igénybe, ami azt jelenti, hogy az állam 160 milliárd forinttal támogatta a családok lakáshoz jutását.

A fővárosban főként a beruházók építettek új ingatlanokat, míg az olcsóbb telekárak miatt a vidéki településeken egyre növekszik a lakosság építkezési kedve is – mutatott rá a szakértő. Balogh László egyébként úgy számol: az év végéig 10-12 ezer új lakás épülhet, jövőre pedig ennél is több.

„A kiadott lakásépítési engedélyek 2017 első háromnegyed évében mintegy harmadával múlják felül az előző évben kiadott építési engedélyek számát. A megépült lakások számát tekintve pedig 50 százalékos a növekedés. Tehát 2017 első háromnegyed évében másfélszer annyi lakás épült, mint 2016 ugyanezen időszakában” – fejtette ki.

A KSH legfrissebb jelentése szerint az év első kilenc hónapjában 28 411 építési engedélyt adtak ki, ami 2008 óta a legtöbb.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6599 RON
1 dollár = 4.1469 RON
100 forint = 144.38 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Acélszerkezetek szereléséhez keresünk munkavállalókat Magyarországi munkavégzésre keresünk azonnali munkakezdéssel, hosszútávú és állandó (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh