no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Útlezárásokra készül az MSZP

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az útszakaszok fizetőssé tétele nemcsak hogy növeli a lakosság terheit, de el is lehetetleníti a városok közlekedését – jelentette ki a párt alelnöke.


Márton Roland, az MSZP alelnöke az M1 Ma reggel című műsorában bejelentette, január 30-án lesz az országos akció az útdíjrendelettel kapcsolatosan. Mint mondta, egyet lehet érteni a matricarendszer diverzifikációval, de a pártnak lettek volna más javaslatai. A szakaszokat érdemesebb lett volna felbontani és így növelni a választási lehetőséget - mondta. Hozzátette: eddig ingyenes, megyeszékhelyeket elkerülő szakaszokat is fizetőssé nyilvánított a kormány.

Márton Roland szavai szerint az említett útszakaszok nemcsak autópálya bevezető szakaszai, hanem a települések úthálózatainak részei. Ha fizetősek lesznek, akkor, főleg a nyári hónapokban, megnövekszik a forgalom, és lehetetlen lesz például Székesfehérváron közlekedni. Az útszakaszok fizetőssé tétele nemcsak hogy növeli a lakosság terheit, de el is lehetetleníti a városok közlekedését – jelentette ki a párt alelnöke.  Mint ahogy az alelnök elmondta, azt szeretnék elérni, hogy ami eddig ingyenes volt, az továbbra is maradjon az.

„Orbán Viktor csak az erőből ért” – fogalmazta meg Márton Roland hozzátéve, hogy Szombathelyen is lesz demonstráció, ott azonban az ellenzék megköszöni a lakosoknak a kiállást, hiszen eredményes volt a januári demonstrációsorozat.

Bíznak benne, hogy a kormány belátja és korrigálja a hibát – jelentette ki.

hirado.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek