rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Varga Mihály: A bérmegállapodás fellendíti a gazdaságot

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az adócsökkentések mellett bérnövekedésre is számíthatunk.


A parlament elfogadta azokat az adó- és járulékszabály-módosításokat, amelyek megteremtik a jogszabályi hátterét annak a hatéves bérmegállapodásnak, amelyet november 24-én írt alá a kormány a szociális partnerekkel. A következő években egyszerre lehet jelentős bérintézkedéseket elindítani, ugyanakkor a magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően komoly adócsökkentések is bekövetkezhetnek, jelentősen javítva ezzel a gazdaság hatékonyságát és versenyképességét - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. 

Ismertette: a kormány a bérmegállapodásban vállalta, hogy a társasági adó mértékét 2017-től egységesen 9 százalékra csökkenti a jelenlegi 19 (500 millió forint árbevétel felett), illetve 10 (500 millió forint árbevétel alatt) százalékról. Ez a szaktárca számításai szerint 400 ezer vállalkozás számára 145 milliárd forint tehercsökkenést jelent. Abban bíznak, hogy a következő évtől a vállalkozások ennek köszönhetően többet fognak beruházni, fejleszteni, vagy a megtakarított pénz egy részéből bérintézkedéseket hajtanak végre, ami a fogyasztási oldalon az állam számára akár többletbevételt is jelenthet.

A miniszter kifejtette: az egységes 9 százalékos adókulccsal jelentősen javul a magyar gazdaság adóversenyképessége. Azzal mindenképpen számolni lehet, hogy az intézkedés hatására 2017-ben a korábban tervezett 3,1 százaléknál nagyobb gazdasági növekedés valósulhat meg. A 2017-es költségvetés legfontosabb számait az intézkedés miatt nem kívánják módosítani.

A parlament támogatta a kormány azon javaslatát is, hogy az egyéni vállalkozói szja egységesen 9 százalék legyen, aminek révén 1,5 milliárd forinttal több marad ennél a körnél.

A kisvállalati adó (kiva) mértéke jövőre a mostani 16-ról 14 százalékra, 2018-ban pedig további 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik. Ez jelentősen segíti majd azokat a kisvállalatokat, amelyeknél a bérköltség meghaladja a nyereséget.

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) 2017-től a mostani 6 millió forinttal szemben évi 12 millió forint árbevételig lehet igénybe venni. Jelenleg 160 ezer vállalkozás fizet kata típusú adót, a szaktárca azzal számol, hogy 2017-ben 30-40 ezerrel is bővülhet a kata alá bejelentkezettek száma.

A munkáltatói járulék 2017-ben 27 százalékról 22 százalékra csökken, 2018-ban pedig további 2 százalékponttal, 20 százalékra. Sőt, a kormány vállalta azt is, ha 2017-ben a bruttó bér növekedése eléri a 11 százalékot, további 0,5 százalékponttal csökkenhetnek a járulékkulcsok, tehát már 2018-ban a mostani 27 százalék helyett 19,5 százalékos járulékot fizethetnek a vállalkozók. 2019-től pedig négy éven keresztül további 2-2 százalékponttal csökken a munkáltatói járulék mértéke, ha 6 százalékot elér a bérnövekedés, tehát összességében 27 százalékról 15,5 százalékponttal csökken, több mint megfeleződik a munkáltatói járulék - fejtette ki a miniszter.

A kormány a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértékének csökkentésével egyidejűleg az egészségügyi hozzájárulás (eho) mértékének csökkentését is kezdeményezte 2017-től 27-ről 22 százalékra, 2018-tól pedig tovább csökkenhet 20 százalékra.

Varga Mihály az adómódosítások közül kiemelte még, hogy a lakáspiac élénkítése érdekében kezdeményezték, hogy a megszerzett ingatlant öt év után adómentesen lehessen eladni.

A miniszter kitért arra is, az, hogy az adócsökkentés most bérnövekedéssel párosul, nem csupán azoknak jelent jelentős változást 2017-től, akik minimálbért, garantált bérminimumot kapnak, hanem azoknak is, akik többet keresnek, mert a munkáltatóknak lehetőségük lesz arra, hogy az adó- és járulékcsökkentéssel felszabaduló összegekből bérintézkedéseket hajtsanak végre.

A szociális partnerekkel kötött bérmegállapodásról azt mondta: a megállapodást, amit a versenyképességi és konzultációs fórum képviselői - három munkáltatói, három munkavállalói partner, és a kormánytól heten - írták alá, "kvázi vérszerződésnek is lehet nevezni".

(magyarhirlap.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek